Március 1-jétől új ügyvezető igazgatót neveztek ki a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának az élére, Thomas Liu személyében. Elődje Lyon Shen három és fél évig irányította a részleget.

Huawei Thomas LiuAz új vezető a kínai Xi’an University of Posts and Telecommunications karán végzett közgazdaságtan és marketing menedzsment szakirányon. Karrierjét a Hisense-nél kezdte 2006-ban, majd 2010-ben csatlakozott a Huawei-hez.

Európába 2017-ben érkezett, ahol először Csehországban a Huawei Fogyasztói Üzletágának a helyi piaci bevezetésekért felelős menedzsereként dolgozott. Két évvel később a Huawei szlovákiai leányvállalata fogyasztói üzletágának a vezetőjévé nevezték ki.

Az új vezető folytatja a vállalat tavaly elindított stratégiáját, ennek köszönhetőn számos termékszegmensben nőttek a Huawei eladásai Magyarországon is. Miközben a kínai márka tavaly is a második legtöbb okostelefont értékesítő vállalat volt az itteni piacon, megduplázta eladásait a viselhető okoseszközök terén, háromszor több fülhallgatót és hatszor több notebookot értékesített, mint 2019-ben.

Jönnek a márka saját fejlesztésű monitorjai is

A Huawei 2021-ben tovább építi a saját hardverre, szoftverre és szolgáltatásokra épülő okoseszköz-ökoszisztémáját, és új termékeket is bevezet a magyar piacon, első körben hamarosan megjelennek a márka saját fejlesztésű monitorjai.

Az ügyvezető igazgató bemutatkozásakor kiemelte, hogy a Huawei saját alkalmazás áruháza, az AppGallery, már a harmadik legnagyobb mobilalkalmazás-áruházzá vált a világon több mint 1,8 millió regisztrált fejlesztővel, több mint 96 ezer integrált alkalmazással és több mint 490 millió havi aktív felhasználóval.

HMS a magyar piacon is elfogadott platformmá vált, jelenleg több mint 260 magyar fejlesztésű alkalmazás érhető el az áruházban.

Az anyavállalat célja, hogy még az idén a világ legjobb 10 ezer alkalmazásának 90%-a elérhető legyen az AppGallery-ben. Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a Huawei teljesen saját, független operációs rendszerét, a Harmony OS-t fokozatosan vezetik be a márka zászlóshajó készülékein.