A Z generációra fókuszáló, annak digitális tudatosságát fejlesztő felület célja a fiatalok motiválása digitális identitásuk megvédésére a digitális hasonmások és a „brainrot” (agyrohasztás) kultúra korában.

A Deutsche Telekom(DT) által megrendelt kutatás szerint az európai Z generáció több mint 90%-a aggódik digitális magánélete miatt. Annak ellenére, hogy ezek a fiatalok már a digitális térben nőttek fel, mégis sokan úgy érzik, nincsenek felkészülve a problémákra.
Csupán kevesebb mint 7%-uk gondolja úgy, hogy magabiztosan kezeli az adatvédelmi kérdéseket. A kutatás azt is kimutatja, hogy a Z generáció több mint 70%-a szeretne még tájékozottabb lenni, hogy hogyan védheti meg önmagát és adatait a digitális térben.
A Z generációs fiatalok online hasonmásai úgy jöhetnek létre, hogy a legtöbben még csak nem is tudnak róla. Az online felületekre, social media csatornákra feltöltött adatokat titokban klónozhatják, eladhatják, és az érintettek beleegyezése nélkül különböző célokra használhatják fel.
Erre a jelenségre, vagyis a rejtett digitális fenyegetésekre és a tudatosság fejlesztésére hívja fel a figyelmet a DT a most induló új nemzetközi kampányával, az #OwnYourWorld-del.
A kampány vizualizálja és bemutatja, hogyan duplikálhatók és használhatók ki a személyes adatok – gyakran az érintettek számára láthatatlanul.
És feltárul a valóság
A Deutsche Telekom egy szürreális videoklip és zene révén tárja fel a digitális hasonmások valóságát, amelyet VTSS-szel (Martyna Maja) – a zenei műfajok keveréséről ismert lengyel techno producerrel és DJ-vel – együttműködve hozott létre.
„Sokan érzünk szorongást azzal kapcsolatban, hogy mennyi részünk „él” online, és milyen kevés ellenőrzésünk van felette” – mondja VTSS.
A Deutsche Telekom által gyártott videóklip merész történetmeséléssel vizualizálja a problémát, és „brainrot” stílusú tartalmakat használ, hogy megmutassa, milyen érzés, amikor a digitális identitás kezd kicsúszni valaki kezéből.
Ahogy a klipben a digitális hasonmások elkezdik ellopni a művész rivaldafényét és átvenni az életét, VTSS megeleveníti, mi történik, ha egy digitális én önálló életre kel.
Hogyan lehet visszaszerezni az Irányítást az online és a valódi életben
A Deutsche Telekom a kampánnyal egyidőben egy új digitális platformot is indít, az ownyourworld.online-t, amely hatrészes, rövid mesterkurzus-sorozatot tartalmaz. Ennek célja, hogy segítsen a fiataloknak megtartani az irányítást a digitális életük felett.
A VTSS által vezetett, az egyéniség és az online identitás témái köré épülő sorozat rövid, könnyen fogyasztható tartalmakká alakít olyan komplex témákat, mint az adatkövetés, vagy az algoritmikus befolyás.
A platform ingyenesen hozzáférhető, hetente újabb témákkal frissül, és különböző közösségi platformokra – TikTok, Instagram, YouTube, Reddit, Twitch és Snapchat – tervezett szórakoztató-oktató anyagokkal is kiegészül.
A mesterkurzusokat a Deutsche Telekom európai piacaira, így Magyarországra is lokalizálják, hogy minél több fiatalhoz juthasson el az üzenet.
A kampány Németországban és a Deutsche Telekom 8 európai országában indult el egyszerre: Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Montenegróban és Észak-Macedóniában.

