Deme Csabát nevezte ki a Microsoft, biztonsági üzletágának globális kereskedelmi vezetőjéül, aki hét éve költözött Seattle-be, de összességében már 17 éve dolgozik a redmondi székhelyű szoftveróriásnál.

Deme CsabaVáltása kapcsán telefonon kerestük meg: elmondta, hogy a kereskedelmi terület nem új számára, hiszen eddigi karrierje során is főleg erre fókuszált. A biztonsági terület és a szolgáltatási profil viszont új kihívás a szakmai életében.

Jónak tartja, hogy az üzletág szoros együttműködésben lehet a fejlesztő részleggel és lehetőség van arra, hogy kipróbáljanak új dolgokat, kezdetben a céghez közelálló üzleti ügyfeleknél.

„Két éve ment végbe a cégen belül egy stratégiai váltás, amikor eldőlt, hogy a jövőben a Microsoft ne csak platformszállítóként lépjen fel a biztonsági piacon, hanem szolgáltatóként is. Ez a terület abszolút növekvő üzletágnak számít, a vállalat a következő öt évben 20 milliárd dollárt fordít ezen belül új termékek kifejlesztésére, illetve akvizíciókra. A jövőben a Microsoft végponttól végpontig terjedő és platformfüggetlen megoldásokra törekszik” – emelte ki Deme Csaba.

Kérdésünkre, hogyan sikerülhet kelet-európaiként ilyen szinten érvényesülni egy ekkora világcégnél, így válaszolt: kell hozzá egyfajta nyitottság az új dolgokra, mellette egy jó adag világlátottság is, ami ugyancsak megvolt nála.

Mint mondja mindig is szeretett utazni, sok időt töltött külföldön. Ebbéli adottsága birtokában számolt is azzal, hogy egy idő után elhagyja Magyarországot. Szerencséjére ebben is partnere volt a felesége, aki maga is sokat élt külföldön.

Menedzser, aki magának teremti meg az állását

Már microsoftosként először Münchenbe mentek szerencsét próbálni, ott is majdnem hét évet töltöttek. Egy idő után viszont úgy érezte, hogy az akkori pozícióban már nem nagyon tud többet tanulni, ideje továbblépni.

Ahogy fogalmaz, karrierje során mindig ő volt a kezdeményező, tanulni akart valami újat, ami egyben kellően változatos is legyen, jelentse valami újnak az építését is.

A Microsofton belüli akkori váltása is úgy alakult, hogy több lehetősége is volt a továbblépésre, lényegében megteremthette magának az állást, mert a szervezeten belül sikerült valami fontosnak a hiányára rámutatnia. Akkori ötlete tetszett akkori felettesének, aki igyekezett megteremteni hozzá a keretet, ezután megpályázhatta és megkapta a megbízást.

Akkor költöztek az USA-ba, két évig dolgozott azon a projekten, aztán újabb lehetőségek adódtak. Mindig olyan pozícióba került tovább, ami összekapcsolódott a vállalat globális stratégiájával. Három éve jutott arra a döntésre, hogy elég volt ebből a típusú munkából.

Szeretett volna már olyan feladatot elvállalni, ami közelebb viszi az ügyfelekhez. Akkor jött egy teljesen új lehetőség, amihez új csapatot kellett építeni. Három éve hozták létre új részlegként, azt az értékesítési teamet, ami a legnagyobb ügyfeleiknek segít a digitális átalakulásban, a székhelyükön kívüli régiókban.

Pár hónapja jutott arra a pontra, hogy az időközben 130 fősre nőtt csapat már kellően önjáró, akár új feladatok is várhatnak még rá. Ekkor jött a mostani lehetőség, ami azonnal megtetszett neki és elvállalta.

A közgazdász diplomával rendelkező Deme Csaba karrierjét a 90-es évek végén egy ugyancsak informatikai világcégnél az Oracle-nél kezdte. Az ott töltött közel hét év során többféle területen is dolgozott, végül ő lett a magyar leányvállalat értékesítési és marketing menedzsere.

A következő két és fél évet a kétezres évek meghatározó hazai informatikai vállalatánál az Albacompnál töltötte értékesítési igazgatóként, innen lépett tovább a Microsoft magyarországi leányvállalatába.