A Magyar Telekom Igazgatósága mai ülésén Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról döntött.
Rékasi Tibort 2018 júliusában nevezték ki három évre a Magyar Telekom vezérigazgatójának, a mostani döntéssel szerződését fél évvel annak lejárta előtt, további három évvel, 2024. június 30-ig meghosszabbították.
Rékasi Tibor 12 éve csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, majd 2013 és 2017 között a T-Systems Magyarország vezérigazgatója volt, ezt követően a Magyar Telekom Lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesének nevezték ki, mely pozíciót 2018-ig, vezérigazgatói kinevezéséig töltötte be.
Az azóta eltelt két és fél évben a Magyar Telekom megerősítette vezető integrált szolgáltatói szerepét, stabilan tartja vezetői pozícióját a mobil, a vezetékes és a TV piaci szegmensben egyaránt. A vállalat 2018 óta 1,5 millió elérés kiépítésével bővítette tovább gigabit-képes vezetékes hálózatát. Ez év elején az Magyar Telekom elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely már 28 településen érhető el, emellett 4G hálózatát is korszerűsítő programba kezdett – áll a cég közleményében.