Az OTP-nél májustól különválik az elnöki és a vezérigazgatói feladatkör. Csányi Sándor eddigi csúcsvezető a jövőben az igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, a vezérigazgatói posztot pedig Csányi Péter, a bank digitális divíziójának vezérigazgató-helyettese veszi át.

Csányi Sándor OTPMájus 1-jei hatállyal kettéválik az OTP Bank Nyrt. elnöki és vezérigazgatói feladatköre. Csányi Sándor az igazgatóság elnökeként a továbbiakban is ellátja bankcsoport stratégiai vezetési feladatait, beleértve a növekedési és fejlesztési irányvonalak meghatározását, a menedzsment tagjainak, valamint a leánybankok vezetőinek kinevezési és felmentési döntéseit is.

Csányi Sándor 1992. óta vezeti az OTP Bankot elnök-vezérigazgatóként. Irányítása alatt a bank tőzsdei értéke több mint kétszázszorosára nőtt, miközben a vállalat jelentős nemzetközi terjeszkedést hajtott végre. Ma az OTP Csoport 11 országban 40 ezer munkatárs segítségével 17 millió ügyfélnek nyújt szolgáltatásokat.

„A következő években is az OTP aktív stratégia vezetője leszek. Nagy lehetőséget látok a további akvizíciós növekedésben, valamint a hatékonyságunk javítását célzó digitális- és hagyományos fejlesztésekben” – mondta Csányi Sándor az OTP Bank részvényeseinek tett bejelentésekor.

Csányi Péter OTPA vezérigazgatói feladatkört május 1-jétől Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank igazgatóságának a tagja veszi át.

Csányi Péter 2016-ban csatlakozott az OTP Bankhoz a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként, majd 2019-től egy, 2021-től két, agilisan működő fejlesztési és működtetési terület vezetéséért is felelt.

2021. márciusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a Digitális Divízió vezetője. 2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja, 2020-tól a horvátországi OTP banka d.d. Felügyelő Bizottságának elnöke, emellett az OTP Mobil Kft. Felügyelő Bizottságának tagja, a PortfoLion Zrt. Igazgatóságának tagja, a Magyar Bankszövetség Digitalizációs Munkacsoportjának vezetője, a Mastercard European Advisory Board tagja és az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetségének digitális transzformációért felelős alelnöke.

Csányi Péter 2006-ban a londoni City University gazdaságtudományi szakán diplomázott, majd 2007-ben a madridi IE Business School-ban tett pénzügyi mesterdiplomát, 2015-ben pedig az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát.

Pályafutását 2006-ban a Merrill Lynch londoni irodájában kezdte, ahol pénzügyi szervezetek vállaltfinanszírozási projektjein dolgozott. 2007-2011 között a Deutsche Bank londoni irodájában volt kezdetben elemző, majd vállalatfinanszírozási területen pénzügyi tanácsadó. 2011-2016-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cégnél dolgozott, többségében banki projekteken, szenior tanácsadóként.

Sebők András OTPA bank digitális divízióját májustól Sebők András vezeti, aki jelentős vezetői tapasztalattal és erős informatikai háttérrel, 14 éves banki és 8 éves tanácsadói gyakorlattal érkezik az OTP-hez a McKinsey tanácsadócégtől. Utóbbinál eddig a tanácsadó cég partnere volt.