A Sanoma Media Budapest vezérigazgatójaként ismertté vált menedzser nemrégiben csatlakozott az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft-hez, ahol a cég nemzetközi szolgáltatások részlegét vezeti.

Szabó GyörgyNégy évtizedes vállalat- és szervezeti vezetői tapasztalattal rendelkezik Szabó György, akinek szakmai karrierje a leghosszabb ideig a médiapiachoz kötődött. A kilencvenes évek elejétől 22 éven át vezette a Sanoma Media Budapest Zrt-t. Később kereskedőházat alapított, majd egy befektetőtársaság partnere és ügyvezetője lett, az utóbbi egy évben pedig saját üzleti tanácsadó cégét vezette.

Mindeközben három évig volt a Menedzserek Országos Szövetségének, négy évig pedig a Magyar Lapkiadók Egyesületének az elnöke.

Automatizálási mérnöki végzettségét 1981-ben Moszkvában, az Autógépészeti Egyetemen, külkereskedelmi diplomáját pedig egy évtizeddel később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte.

A topmenedzser nemrég csatlakozott a hazai piackutató szakma ismert cégéhez, az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft – hez, ahol a jövőben a társaság nemzetközi szolgáltatások részlegét irányítja.

„A Sanomától jó szívvel és kellő időpontban búcsúztam. Önbizalommal tekintettem arra, hogy a médiaszakmában és elsőszámú vezetőként szerzett tapasztalataimat később is használni tudom. Nagy előnynek tartottam, hogy eredeti végzettségem mérnök, de van egy külkereskedelmi második diplomám is” – emeli ki Szabó György.

Hozzáteszi: Az új helyzetben három dolog segítette – a folyamatos tanulás, a jövőbe vetett bizalom és a folyamatos jelenlét. A tanulás számára azt jelenti, hogy a korábbi vezérigazgatói látószögét le tudja vinni a gyakorlati szintre.

A jövőbe vetett bizalom abban erősítette, hogy ha valamit el szeretne érni, kellő kitartással meg is valósulhat. A folyamatos jelenlét pedig a magával szembeni elvárást jelenti, hogy ott kell lenni a hazai üzleti életben, tudatni kell a piaci szereplőkkel, hogy mivel foglalkozunk, láthatónak kell maradni.

 

„Végül is az utóbbi hozta meg a mostani eredményt, mert egy olyan szakember közvetítette nekem ezt a lehetőséget, akivel már vagy egy évtizede kapcsolatban vagyok, aki ismerte háttermet, ambícióimat” – mondja Szabó György.