A digitalizálódó világhoz igazodó készségekben mérethetik meg magukat a hazai diákok, idéntől már önálló magyarországi forduló keretében, a FIRST LEGO League-en. A nagy hagyományú versenyt a világ egyik legnagyobb robotépítő közössége a FIRST, és az ismert építőjáték-gyártó LEGO szervezi.
Projektalapú feladatmegoldás, algoritmikus gondolkodás, csapatmunka, programozási alapok: ezekben a szakértők által a hazai közoktatásból erősen hiányolt készségekben bizonyíthatnak a versenyre jelentkezők.
A verseny több egyszerű robotépítésnél
A több mint 90 csapat öt regionális selejtezőkörben – Győrben, Debrecenben, Zalaegerszegen, Budapesten és Tatabányán – méri össze tudását, majd a budapesti nemzeti döntő három nyertes csapata kvalifikálja magát a nemzetközi globális versenyekre, köztük a Detroitban tartandó világdöntőre.
A verseny nem csak a robotépítésről szól: a csapatoknak olyan kutatási projektben kell részt venniük, amelynek során fel kell ismerniük és megoldást kell találniuk konkrét térbeli problémákra. A megmérettetés összetett, az egyes természettudományos tantárgyak határait átlépő gondolkodást és csapatmunkát igényel, a megoldást pedig nem elég megépíteni, kellően izgalmasan be is kell mutatni a zsűrinek.
A Hipersuli program is támogatja
A magyarországi versenyt a Telenor Magyarország támogatja, a szakmai partner pedig a mobilszolgáltató digitális oktatást segítő programja, a HiperSuli, amely a jövő munkaerőpiaci elvárásaira felkészítő oktatási módszereit igyekszik itthon terjeszteni. Innen hat csapat vesz részt a a megmérettetésben.
„A diákokat mi is igyekszünk projektalapú gondolkodásra nevelni: nem száraz tényanyagot kell magolniuk, nem a fizika, kémia, matematika hagyományos silóiban kell gondolkozniuk, hanem célorientált oktatásban vehetnek részt” – emeli ki Koren Balázs matematikatanár, digitális oktatási szakértő, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője.
„Hiszünk benne, hogy az algoritmikus gondolkodás nem csak a robotépítés és a programozás, de a jövő számos munkahelyének fontos követelménye lesz” – teszi hozzá Mészáros Attila, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatója.
A versenyt már évek óta meghirdetik Magyarországon is, de eddig önálló nemzeti döntőt még nem rendeztek, az ideit a a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület szervezi meg.
„Az idei verseny a vártnál is komolyabb kihívásokat tartogat: a járvány új, de egyben izgalmas helyzetet teremtett minden országban. Reménykedünk, hogy mind a hazai, mind a globális döntőn személyesen vehetnek majd részt a legügyesebb magyar LEGO-robotépítők” – mondja Molnár József, a FIRST LEGO League magyarországi projektvezetője.