Christel Heydemannt választotta új vezérigazgatójának az Orange igazgatósága, a korábbi elnök-vezérigazgató, a cégnél több mint egy évtizedet eltöltött Stéphane Richard helyébe, aki 2021 végén mondott le.
Nem túl gyakori, hogy a távközlési nagyvállalatok első számú vezetői pozícióját nő töltse be. Az Orange-ra ez már nem igaz.
Christel Heydemann, az új vezérigazgató április 4-től veszi át a franciaországi székhelyű távközlési csoport irányítását. Elődje így addig az időpontig tölti be a vezérigazgatói posztot. Mivel az Orange úgy döntött, hogy a jövőben szétválasztja az elnöki és a vezérigazgatói szerepkört, Richard elnöki mandátumát addig tartja meg, amíg ki nem választják utódát ebben a pozíciójában is. Erre a lépésre a cég május 19-i közgyűlésén kerül sor.
Christel Heydemann a Schneider Electric európai igazgatói posztjáról érkezik a távközlési nagyvállalathoz, de karrierjének korábbi szakaszai alapján már nagy tapasztalattal rendelkezik a mobiliparban is, miután nagyjából 15 évet töltött az Alcatel-Lucentnél, mielőtt azt a Nokia felvásárolta volna. Ráadásul az utóbbi öt évben az Orange igazgatótanácsában is dolgozott független igazgatóként.
Utóbbi területen szerzett tapasztalatai alapján Heydemann úgy gondolja: „megértettem az előttünk álló technológiai kihívásokat és lehetőségeket. Tudom, hogy ezek jelentősek.”
Elődje is meg van győződve arról, hogy Heydemann képes lesz megfelelni a jövő kihívásainak. Mint fogalmazott : „Christel igazgatósági tagként való tevékenysége, valamint az Alcatelnél, majd a Schneider Electricnél szerzett hosszú tapasztalata azt jelenti, hogy kiválóan ismeri a digitális jövő kihívásait és lehetőségeit, továbbá azt, hogy ez milyen kritikus szerepet fog betölteni a következő évtizedekben”.
Volt verseny a pozícióért, Heydemann mellett a lehetséges jelöltek között szóba került az Orange pénzügyi igazgatója, Ramon Fernandez és a Verizon CRO-ja(Chief Revenue Officer) Frank Boulben is.