A világ okostelefonpiacán ma már a vezető ötösfogat tagjaként ismert Oppo márka a globális terjeszkedés felgyorsítására önálló értékesítési és marketing részleget hozott létre. Ezek élére augusztus 16-tól új vezetőket is kinevezett.

Alen WuAlen Wu, elnöki pozícióban irányítja a frissen alapított globális értékesítési csapatot, és egyben a cég egyik alelnöke maradt. Mostani váltását megelőzően tavaly május óta vezette az Oppo nemzetközi tevékenységét. Munkája eredményeként a kínai okostelefon márka számos új külföldi piacon meg tudott jelenni. A cég vezérigazgatója Tony Chen szerint nagyban segítette a társaság globális branddé válását.

Brian ShenA globális marketinget pedig augusztus közepétől Brian Shen irányítja ugyancsak elnöki pozícióban és ő is a cég egyik alelnöke marad. Ezt megelőzően az anyaországi(Mainland China) üzleti tevékenységért felelt, szintén tavaly májusa óta. A vezetés vele is elégedett volt, mint írja a kinevezésükről szóló közlemény Shen vezetésével jutott el a márka a vezető pozícióig a kínai piacon.

Az Oppo telefonjai már Magyarországon is számos, főleg online kiskereskedőnél érhetőek el, és a márka a magyarországi lépéseiről a Facebook oldalán számol be.