Nyugdíjba vonulása miatt távozik Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója. Tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.
Július elsejétől, 23 éves ügyvezető igazgatói munka után megkezdte felmentési idejét és október 31-én nyugdíjba vonul Alföldi István. Az idén 71 éves vezető 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának.
Alföldi István a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki és mérnök-tanári, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnökközgazdász képesítéseket szerzett, és már a hatvanas évek végétől kezdve behatóan foglalkozott az akkoriban Magyarországon még gyermekcipőben járó számítástechnikával.
A hetvenes évek elejétől a Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontjának, később pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Mérés-, és Számítástechnikai Kutatóintézetének vezető munkatársaként, majd a BULL Magyarország, illetve a KOPINT-DATORG informatikai vezetőjeként számos stratégiai fontosságú, országos szintű informatikai projektet irányított.
Utóda Szalay Imre(64), a társaság jelenlegi alelnöke lesz, aki 2014 óta a CRS Plus cégvezetője is egyben. Az új ügyvezető a szegedi József Attila Tudományegyetem matematikus szakán diplomázott. Szakmai pályafutásának főbb állomásai: 2008-2014 között a Vodafone Magyarország – projektiroda és belső szabályozási igazgatója, operációs igazgatója, 2005-2008 között a Hewlett-Packard Magyarország – szolgáltatási igazgatója, vezérigazgató-helyettese.
Azt megelőzően a Compaq Magyarország – professzionális szolgáltatások igazgatója, a Digital Equipment Magyarország – rendszerintegrációs igazgatója. Karrierjét a SZÁMKI, SZÁMALK munkatársaként kezdte.
A Project Management Institute (PMI) Magyar Tagozat alapító elnöke, részt vesz a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) szakmai munkájában. 1982 óta NJSZT tag, korábban a Neumann-DECUS konferenciák szervezője, vezetője.