Adományozásra és jótékonysági támogatások befogadására indult a napokban VIDDO néven egy új videóplatform, amely egyben közösségi médiaként is működik az adományozók és a rászorulók között.

Közösségi média

A hazai innovatív ötlet alapján született platform folyamatos kapcsolatot teremt az adományozó és a támogatott szervezet között. Ha például egy alapítvány videóban foglalja össze a céljait, és azt feltölti a platformra, az adományozók a videó megnézésével támogathatják az ügyet.

Ha a donorok megosztják a tartalmat saját felületeiken, másokat is bevonhatnak a jótékonyságba, maguk pedig adománygyűjtővé válnak. A tartalmak tulajdonosai pedig a gyűjtött összegeket készpénzben kivehetik a rendszerből.

„Egy jó videó alapján az emberek sok mindenbe beleszeretnek, és ily módon szívesen fizetnek is a videó megnézéséért. Miközben egyfajta élményt is kapnak, amellett úgy érezhetik, tettek valamit egy jó ügyért” – emeli ki Tamás László, a VIDDO alapítója és operatív vezetője.

A rendszer fontos elemét képezik az adománygyűjtők, akik kapcsolatrendszerükön, személyes hálózatukon keresztül tudnak sok embert egy jó ügyek mellé állítani. Az igények nyomán a VIDDO felülete az elmúlt hetekben átalakult.

A startupos fejlesztésnek köszönhetően ma már lehetőség van arra, hogy egy-egy szervezetet ne csak a videó „árával”, hanem annál nagyobb mértékben támogassunk. Ehhez a videók alatti „Donate” gombok valamelyikét kell megnyomni.