Az ipar digitalizációját elősegítő képzési és támogatási programot indított el a S&T Consulting Hungary Kft. Az öt évre szóló együttműködés az első körben öt magyar egyetemet érint.
A negyedik ipari forradalom nemcsak az ipart, hanem az ezzel összefüggő oktatást is kihívások elé állítja. Fontos, hogy mindkét területen mielőbb végbemenjen a digitális átállás.
„Az Ipar 4.0 lehetőségeinek kiaknázásához szükség van a korszerű digitalizációs szoftverek ismeretével felvértezett új mérnök generációkra, ezért az egyetemek döntő befolyással bírnak a magyar ipar modernizációjára” – indokolja a lépést Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A University 4.0 program tartalma
A programot az IT-tanácsadó cég a szoftver partnereivel szorosan együttműködve, azok egyetemi programjaira és felajánlásaira támaszkodva, azokat a magyarországi egyetemek igényeire adaptálva alakította ki.
A program keretében ipari digitalizációs szoftvereket adományoznak az egyetemeknek, ezen felül vállalják a tanárok továbbképzését is az új szoftverekre. A kezdeményezésen belül kiemelt támogatást élveznek az egyetemek járműépítő csapatai.
A programban első körben résztvevő egyetemek: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem,Neumann János Egyetem, Széchenyi István Egyetem.
A programcsomag és a résztvevő partnerek:
Altair Inc.: Altair HyperWorks, professzionális, átfogó végeselemes szimulációs szoftver, digital twin funkcionalitással
CoreTech System Co., Ltd.: Moldex3D vezető műanyag fröccs-szimulációs szoftver megoldás
PTC Inc.: Creo® Ipar 4.0-ra felkészített, integrált CAD/CAM/CAE szoftver, 3D nyomtatás, IoT, kiterjesztett valóság és generatív tervezés támogatással
Windchill: vezető, IoT-re felkészített a kollaboratív tervezést támogató, termék életciklust kezelő (ProductLifecycle Management -PLM) szoftver technológia
Visual ComponentsOy: Visual Components következő generációs gyár- és robotszimulációs szoftver