Új termékportfoliót mutatott be a vezetéstámogatás és automatizált vezetés terén a Bosch, amelyek egyszerűen illeszthetők a kínai autógyártók igényeihez is.

Meghatározó járműipari piacként Kína ugyanis a maga útját járja, és már ma is kifejezetten szoftveroldalról közelíti meg az autózást. A Boschnál is hasonló az irány, a cég szoftveralapú mobilitási üzletága tavaly 4 százalékkal, mintegy 15 milliárd euróra növelte árbevételét Kínában, ami a Bosch teljes kínai árbevételének több mint 80 százaléka.
Az ottani új megrendelések több mint 65 százaléka is két meghatározó területre, az elektromos hajtásrendszerekre és a szoftveralapú autókra összpontosulnak.
Beszélj hozzá! – az AI cockpit az új korszak az autóvezetésben
A legkorszerűbb, szoftveralapú autók kevesebb, de egyre nagyobb teljesítményű számítógépet alkalmaznak. A német cég ilyen nagy teljesítményű fedélzeti számítógépekre kapott megrendelést Kínában, amelyet mesterséges intelligencia alapú kezelőfelület (AI cockpit) kialakítására használnak majd a járművekben.
A rendszer különlegessége, hogy a sofőr teljesen természetes módon beszélhet járművével, vagyis szinte úgy kommunikálhat vele, mintha ember lenne.
A vállalat szoftveralapú autók számára kínált új portfóliója a vezetéstámogató funkciókban jelen lévő modulrendszerre is kiterjed. A vezetéstámogató rendszereket (Advanced Driver Assistance Systems; ADAS) világszerte forgalmazza a cég.
A közép- és felsőkategóriájú gépkocsikhoz kínált ADAS termékcsaládot már féltucat kínai ügyfél, köztük a BAIC, a Dongfeng és a Jetour rendelte meg. Az autógyártók három előre konfigurált változat közül választhatnak, amelyek lefedik a járművek minden piaci szegmensét, a belépőmodellektől a középkategórián át, egészen a prémiumautókig.
A mesterséges intelligencia(AI) a termékcsalád minden elemében jelen van. A rendszer AI-t használ a környezet és közlekedési szituációk értelmezéséhez és az útvonaltervezéshez is.
A jármű „előre gondolkodik”, és számításba veszi a többi közlekedésben résztvevő lehetséges reakcióit is. Egyes változatok 360 fokos kamerarendszerrel és kiemelkedő számítási kapacitással kezelik a városi forgalmat, a körforgalmakat, sőt – ahol ez jogilag lehetséges – a kéz nélküli (hands-free) vezetést is lehetővé teszik.
Brake-by-wire, steer-by-wire: innovatív hardveres megoldások
A szoftveralapú mobilitás új hardveres megközelítést is igényel. A márka legújabb, innovatív elektronikus fékrendszerében (brake-by-wire) redundáns jelkábelek elektromos úton továbbítják a vezető fékezési utasításait.
A technológia így teljes egészében feleslegessé teszi a fékpedál és a fékberendezés további komponensei közötti mechanikus kapcsolatot. A hidraulikus kivitel mellett egy tisztán elektromechanikus fékrendszer fejlesztése is zajlik.
A szoftveralapú mobilitás a kormányzásban is új irányt jelent: az elektronikus kormányzásnál (steer-by-wire) elektromos kábelezés váltja fel a kormányoszlop és a kormánymű közötti mechanikus kapcsolatot.
Keresettnek bizonyul Kínában a Bosch elektromos tengelye (e-Axle) is, amelyben egy egységbe integrálták az elektromos motort, a teljesítményelektronikát és a hajtóművet. A haszonjárművek piacán pedig a mobil üzemanyagcellás hajtásrendszerek válnak egyre népszerűbbé.

