Az összecsukható okostelefonok szegmensében trendszetter koreai márka most tartotta idei második Unpacked konferenciáját, amelyen ezúttal a legújabb hajtogatható készülékeit: a Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 modelleket mutatta be.

Ezúttal nem a megszokott nagy nemzetközi konferenciavárosok egyikében, hanem első ízben rendezte meg otthon, Szöulban a szokásos termékbemutató eseményét a Samsung. Ezen TM Roh, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának vezetője kiemelte: a cég a hajlítható szériával forradalmasította a mobilipart, új mércét állított fel.
A növekedési mutatók már ma is igazolják a szegmenssel kapcsolatos pozitív várakozásokat, legfőképpen a rendkívül gyorsan növekvő kínai piacon. Emlékeztetett a Counterpoint Research legfrissebb elemzésére, amelyben 2027-ben lépi át először a hajtogatható okostelefonok szállítása a 100 millió darabos határt.

Az elemzőcég szerint a mobiltelefont használók 55 százaléka jelezte szándékát, hogy következő eszközként már összecsukható telefont vásárol. Ezen belül a jelenleg is hajtogatható modellt használók négyötöde venne újra ilyen készüléket.
Jelenleg a legtöbb hajlítható telefont a Samsung szállítja a világon, sőt a tavalyihoz képest még tovább növelte részarányát ebben a szegmensben.

A kezdeti vegyes tapasztalatok után a hajtogatható készülékek esetében a Samsungnál is kiemelt tervezési szempont lett, hogy megfeleljen a tartósággal szemben támasztott felhasználói elvárásoknak.
Galaxy Z Flip5: maradt a zsebméret, de még több az alapból elérhető funkció
Az előző generációhoz képest a Flip fedlapi kijelzőfelülete jóval nagyobb lett, így a telefon még több funkciója és szolgáltatása érhető el összecsukott állapotban is. A felhasználók az időjárás-előrejelzést widgetekkel ellenőrizhetik.
A médiavezérlővel kedvenc zenéiket hallgathatják meg, a nemzetközi tőzsdei híreket pedig a Google Finance widgettel követhetik nyomon. A képernyőre koppintva válthatnak a Multi Widget nézetre is. így érve el az összes ott tárolt alkalmazást. A fedlapról könnyen elolvashatók az értesítések és elérhetők a wi-fi és bluetooth gyorsbeállításai.
A készülék felnyitása nélkül kereshetnek a híváslistában és tárcsázhatják a nem fogadott hívások telefonszámait. A gyorsválasz segítségével pedig a teljes QWERTZ-billentyűzeten válaszolhatnak az SMS-ekre, úgy, hogy közben a csevegési előzményeket is látják.

A nagyobb fedlap növeli a fotózási lehetőségeket is. A felhasználók a hátlapi kamerával az eddiginél még jobb minőségű szelfiket készíthetnek, a FlexCammel pedig kreatív szögekből, kéz nélkül rögzíthetnek lenyűgöző fotókat.
Hajlított módban egyszerűbben és gyorsabban nézhetik meg, és szerkeszthetik a felvételeket. A fedlapon lévő gyorsnézet funkcióval futhatják át, és módosíthatják a színtónus beállítását, valamint törölhetik a képeket.
Szuperstabil videóstabilizátor segíti a remegésmentes videók készítését, az automatikus keretezés funkció pedig gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon ki a képből. A készülék nagyteljesítményű kameráját mesterséges intelligencián(AI) alapuló megoldásokkal fejlesztették tovább, ami segít a fotók élethűvé tételében.
Az AI-alapú képjelfeldolgozó algoritmusa korrigálja a kedvezőtlen fényviszonyoknál megjelenő vizuális zajt, helyreállítja a részleteket és színtónusokat. A tízszeres digitális zoommal pedig a távolról készített fényképek is élesebbek lesznek.
Galaxy Z Fold5: az eddigi legkarcsúbb nagyképernyős modell
A Z Fold5 a sorozat eddigi legkönnyebb és legkarcsúbb modellje, amely ugyanakkor nagyméretű képernyővel és hosszú élettartamú akkumulátorral van ellátva.
A többablakos mód, valamint az applikáció folytonosság továbbfejlesztésével a Samsung olyan funkciók széles skáláját vezette be, mint a tálca feladatkezelő felület, a „húzd és ejtsd” lehetőség és a harmadik féltől származó alkalmazások optimalizálása.
A továbbfejlesztett tálca funkció révén a felhasználók könnyebben váltogathatnak a gyakran használt alkalmazások között, és akár négy felugró ablak közül választhatják ki, melyikkel kívánnak dolgozni.
A kétkezes „húzd és ejtsd” funkcióval könnyen mozgathatóvá válnak a tartalmak az applikációk és a képernyők között. A rejtett felugró ablakkal pedig a háttérben futhat egy alkalmazás, így a felhasználók egyidejűleg teljes képernyőn nézhetnek videókat, míg a képernyő oldalán lebegő felugró ablakban cseveghetnek barátaikkal.

Finomhangolták a két éve, még a harmadik generációs Fold készülékkel bemutatott S Pen Fold Edition változatát is. A karcsúbb és kompaktabb intellingens toll megkönnyíti a valós idejű jegyzetelést és az ötletek azonnali leírását.
A főképernyő 7,6 colos, a kijelző legnagyobb fényereje 30%-kal 1750 nitre nőtt, amivel a képernyőfelület még erős napsütésben is jól látható.
A Z Fold 5 a jelenlegi legerősebb mobil processzort, a Snapdragon® 8 Gen 2-t kapta, ami kedvére tehet a gamereknek, lehetővé téve a dinamikus játékot a többjátékos funkciót, valamint a maratoni játékmenetet. Utóbbi már elsősorban a készülék fejlett hűtőrendszerének köszönhető, amely teljesítménycsökkenés nélkül vezeti el a hőt.
Az első elemzői reakciók
A Samsung legújabb hajtogatható telefonjait bemutató rendezvényt követően már meg is jelentek az első elemzői reakciók, amelyeket a mobil világszövetség(GSMA) napi hírlevele a Mobile World Daily hozott le.
Ebben a szakemberek üdvözölték a márka Flip fejlesztését, de rámutattak, hogy mivel a Fold modellnél, ahogy fogalmaztak – nincs jelentősebb újítás – így az utóbbival kapcsolatban nagyobb kihívás lesz rávenni a fogyasztókat a készülékcserére.
A CCS Insight vezető elemzője kiemelte, hogy a készülékpáron belül a legfontosabb frissítés a „Samsung Flex Hinge bevezetése, amely lehetővé teszi a zéró rés nélküli kialakítást, ami a rivális készülékek alapelemévé vált. Az összecsukható okostelefonok versenykörnyezete pedig felerősödött.
Az elemzők többsége szerint a műsor egyértelmű sztárja, köszönhetően a nagyobb fedlapi kijelzőnek, Flip5 volt. Ez nem is baj, mivel várhatóan ez iránt várható majd a nagyobb érdeklődés.
Egyikük megjegyezte, hogy folyamatos a kihívás, hogy a felhasználókat a készülékcserére ösztönözzük a korábbi modellekhez képest végrehajtott fejlesztésekkel, különösen akkor, amikor a legtöbben kénytelenek meghúzni a nadrágszíjat.
Frissítések és elérhetőség
Minden készülékhez biztosított az ötévnyi biztonsági frissítés és a négygenerációs operációs rendszerfrissítés. Az új telefonok augusztus 11-én érkeznek a boltokba, de már július 26-tól előrendelhetők.
Magyarországon a Galaxy Z Flip5 256GB 489 990 forintos, az 512GB-os változat 539 990 forintos, a Galaxy Z Fold5 256GB 769 990 forintos, az 512GB 819 990 forintos, míg az 1TB-os változat 909 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.
(Az eseményen bemutatták a legújabb Samsung okosórát és a táblagép sorozat újdonságait, erről külön cikkben írunk.)