A tavalyi rekordév után idén jóval kevesebb új ügyfelet gyűjtött az idei első félévben a világ vezető videó streaming szolgáltatója, a Netflix. Az elhúzódó világjárvány miatt csúszott a filmgyártás is, ami kihatott a tartalomkínálatra.
Míg 2020-ban minden eddiginél több, 36 millió új előfizetőt gyűjtött a Netflix világszerte, a 2021-es év nagyon gyengén indult. Az idei első félévre a Buy Shares adatai szerint a videó streaming szolgáltató mindössze 5,5 millióval tudta bővíteni új előfizetői bázisát, ami 2013 óta a legalacsonyabb növekedés.
Négyötöddel kevesebb az új ügyfél, mint egy évvel korábban
Látványosan futtatta fel az elmúlt években az ügyfélkörét a Netflix, aminek révén a teljes előfizetői kör 2017 harmadik negyedévére már meghaladta a 100 milliót – derül ki a Statista adataiból. A felhasználók száma 2018 végére pedig megközelítette a 140 milliót és a növekedés úgy tűnt nem áll meg.
Az új ügyfelek számát tekintve a rekordév 2020-ban volt, amikor 36,6 millió felhasználó csatlakozott a Netflix előfizetői bázisához, amivel a cég tavaly világszerte már több mint 200 millió előfizetőt ért el.
Az előfizetők száma azonban azóta jelentősen lelassult, az idei első negyedévben mintegy 4 millióan kezdték el használni a Netflix szolgáltatásait. A második negyedévben a streaming óriás mindössze 1,5 millió fizetős ügyféllel bővült. Összesítve, az első féléves 5,5 milliós új felhasználói szám 80 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 25 milliós mutatótól.
Új előfizetők a Netflixnél
Késtek az új filmek, gyengült a tartalomkínálat
A vállalat a lassulást egyfelől a világjárvány okozta nehézségekkel, másfelől azzal magyarázza, hogy a tavaly megjelent rekordszámú felhasználó egy része ténylegesen csak idén regisztrált a szolgáltatásra. A világjárvánnyal összefüggésben pedig komoly késéseket szenvedtek a filmforgatások is, ami 2021 első felében a tartalomkínálat gyengülését eredményezte.
Mivel a tartalomgyártás az év második felére fut fel, a Netflix arra számít, hogy az előfizetői szám ismét fellendül. A cég a harmadik negyedévre 3,5 milliós nettó bővülést prognosztizál.
A videó streaming szolgáltató legnagyobb piaca még mindig Észak –Amerika, amit az EMEA(Európa, Közel-Kelet, Afrika) térség követ. Az Egyesült Államokban és Kanadában az idei első félév végén a Netflixnek közel 74 millió fizető előfizetője volt, ez a régió hozza a legtöbb pénzt is a cég konyhájára. Az idei második negyedévben a cég Egyesült Államokból és Kanadából származó bevétele meghaladta a 3,2 milliárd dollárt, ami harmadával több, mint az EMEA-országokból elkönyvelt forgalom.
Európa felzárkózik Amerika mögé
A friss statisztikák azonban azt mutatják, hogy Európában, a Közel -Keleten és Afrikában a felhasználók száma lassan már megközelíti az észak -amerikai régióét. A videó streaming óriás az EMEA-térségben idén júniusban már 68,7 millió előfizetőt ért el, ami alig 5 millióval marad el az amerikaitól.
A Netflix európai előfizetőinek a 92 százaléka jelenleg nyugat-európai, ami 2020-ban 54,16 milliót jelentett. Ez a mutató az előrejelzések szerint 2021-ben 12,18% -kal nő. Kelet-Európának tavaly 4,67 millió előfizetője volt, de a régió ügyfélszáma idén várhatóan 31,33% -kal bővül.
Próbáltunk adatokat szerezni a magyarországi előfizetők számáról, de a cég hazai kommunikációs ügynökségétől kapott információk szerint a Netflix az egyes országok szintjén általában nem közli az ügyfélszámot. (Az európai terjeszkedésről bővebben itt írtunk.)
Az ázsiai-csendes-óceáni térség továbbra is a Netflix legkisebb piaca, de egyben a leggyorsabban növekvő is. Korábban a régió országaiban az előfizetők száma a latin -amerikai fizető ügyfeleknek nagyjából a felét tette ki. A Netflix ázsiai előfizetői bázisa azonban 2019 eleje és 2021 között majdnem megduplázódott, az idei év első felében megközelítette a 28 milliót.