Két technológiai újítást – az önmintavételezést és a csoportos mintavizsgálatot – egyesítve kínál egy magyar cég a jelenlegieknél jóval olcsóbb koronavírus szűrési módszert cégek és intézmények számára.

Munkahelyi koronavírus szűrés

Szakértői vélemények szerint Magyarország a koronavírus-járvány második hullámának a küszöbén, vagy már az elején áll. Az első hullám tapasztalataiból kiindulva a vírus elleni védekezés következő fázisát úgy kell „túlélni”, hogy mindeközben minimálisra csökkenjen a kór eddig tapasztalt pusztító gazdasági hatása, és biztosítható legyek a cégek üzletmenetének a folytonossága.

Ehhez elengedhetetlen a munkavállalók rendszeres tesztelése, hogy ne alakuljanak ki munkahelyi gócpontok.

Egyesítették az önmintavételezést és a csoportos mintavizsgálatot

A magyar Neumann Diagnostics két, nemzetközi szinten már alkalmazott technológiai innováció egyesítésével dolgozott ki olyan PCR koronavírus tesztelési módszert, amellyel nagyszámban, hatékonyan és rendszeresen szűrhetőek egy cég, vagy intézmény munkavállalói – a piacon elérhető megoldásokhoz képest töredék áron.

Az egyik újítás az önmintavételezés, ezt külön szolgáltatásként is értékesíti a cég magánszemélyeknek. A módszer előnye, hogy a vizsgálatban résztvevő személy egy speciális mintavevő készlettel, saját magának akár az otthonában le tudja venni a koronavírus vizsgálathoz szükséges orrnyálkahártya mintát.

A másik újítás az ún. „pool”-ozás (vagyis a csoportos mintavizsgálat), ennek lényege, hogy egyszerre több minta vizsgálata zajlik a laboratóriumi reakciócsőben és az egyedi minták tesztelésére csak akkor kerül sor, ha a vizsgált mintacsoport összmintája pozitív eredményt adott. Ez nagymértékben gyorsítja és olcsóbbá teszi a minták vizsgálatát.

Tízezer forint egy teszt

„A két újítás összekapcsolása a mostani nehézkes szervezett mintavétel és drága egyedi tesztelés helyett bárhol megvalósítható, olcsó és gyors mintavételt tesz lehetővé, és hasonlóan gyors, költséghatékony tesztelést eredményez. Egy személy egyszeri vizsgálata nagyjából 10 ezer forintba kerül ” – hívja fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Diagnostics ügyvezetője.

Az önmintavételes PCR koronavírus tesztelés első apostola Bill Gates volt, aki a Washington University egyik ezzel kapcsolatos kísérletét támogatta. Ennek során bebizonyosodott, hogy az ön-mintavétel 95 százalékos hatékonysággal képes kimutatni a fertőzést. A Neumann Diagnostics által alkalmazott teszt akár már 5 kópia vírust is képes kimutatni, miközben egy fertőző személy orrában sok millió vírus található meg.

„Havi két teszteléssel a munkavállalók szűrése megoldható, az adott szervezet működése biztonságosan fenntartható, és a járványgócok megjelenése megelőzhető. Amellett, hogy a tesztelt személyek biztonságérzete is jelentősen javul, a vállalkozás biztosítani tudja üzletmenetének a folytonosságát” – teszi hozzá Nyíri Miklós.

A Neumann Diagnostics komoly tapasztalattal rendelkezik az önmintavételes tesztelés területén, mivel sok ezer nő humán papillómavírus (HPV) PCR tesztelését végezte már önmintavételes technológiával. A vállalkozás méhnyakszűrési módszere egy speciális biomarker tesztet is tartalmaz, és segít a méhnyakrák megelőzésében.