Újabb megállapodást kötött az SAP Hungary és a Pécsi Tudományegyetem(PTE), a képzés után k+f együttműködésre is lehetőség nyílik.

Az SAP integrált vállalatirányítási rendszerének használatát és fejlesztését évek óta oktatják az egyetem hallgatóinak, a mostani együttműködéssel kutatás-fejlesztési és innovációs közös projekteknek is utat nyitnak.

Az SAP kurzus a PTE Természettudományi Karán a gazdaságinformatika szakon kötelezően teljesítendő, míg programtervező informatika szakon kötelezően választható tantárgy. Az alapképzésen túl, az üzleti szoftvergyártó révén a hallgatók gyakorlatorientált képzésben is részt vehetnek.

A mostani megállapodással ezt emelik még magasabb szintre, ennek keretében az SAP Hungary támogatja az intézmény oktatását, az utánpótlás biztosítását.

A PTE pedig az SAP utánpótlási céljait erősíti oly módon, hogy a cég tevékenységét és karrierlehetőségeit minél szélesebb körben megismerteti a hallgatókkal.

A megállapodás része az egyetem kutatói kapacitásának bevonása a vállalati projektekbe, illetve a kutatói szaktudás igénybevétele az SAP munkavállalóinak a képzésébe.

Az SAP Hungary és a PTE kutatási, oktatási pályázatokban való közös részvételben is lehetőséget lát, de akár egy külső tanszék létrehozatalának a lehetősége is felmerülhet a jövőben.