Okostargonca-projekt, intelligens automata rendeléskezelő rendszer, ezek az újítások jelentek meg a Magyar Telekom és a Waberer’s csoport másfél évtizedre visszatekintő partneri kapcsolatának legutóbbi szakaszában, amelyekről a Logisztika Napjára időzített eseményen számoltak be a cégek.

A logisztika is egyre több „smart” eszközt igényel

Kettős partnerségről beszélhetünk, amiben a hazai piacvezető logisztikai szolgáltató 2008 óta látja el a távközlési nagyvállalat teljes logisztikáját, utóbbi pedig az előbbi csoport informatikai és távközlési igényeit elégíti ki.

Ha a jogelőd vállalatokat is figyelembe vesszük az együttműködés már lassan negyedszázados lesz a két vállalkozás között, az 1999-ben a Waberer’s logisztika és a Matáv között született megállapodásnak betudhatóan.

A raktározási igény kezdetben csupán 5 ezer négyzetmétert fedett le, ez azóta a termékcsoportok bővülésével közel megháromszorozódott. A logisztikai jogutód a WSZL budapesti logisztikai központjában raktározott termékek egyik kategóriáját azok az eszközök alkotják, amelyeket az ügyfelek megvásárolhatnak a Magyar Telekom üzleteiben vagy online shopjában, az okosórától a mobiltelefonokon át a drónokig.

A másik csoport az otthoni szolgáltatásokhoz szükséges berendezéseké, például a routereké. A harmadik kategóriát pedig a hálózat építéséhez és üzemeltetéséhez felhasznált termékek jelentik, a csavartól a hálózati kábelekig.

Okostargonca-projekt flottamenedzseléssel

A két vállalat digitalizációra építő kapcsolatában fontos mérföldkő volt a 2020-ban elindított okostargonca-projekt, amelyben a Telekom megoldásszállító partnere a Pozi Development Kft. volt.

A Microsoft Azure felhőplatformra épülő SmartTruck megoldás a Waberer’s heterogén és sok-telephelyes targoncaflottájának a menedzselését optimalizálta. A feladat nem volt egyszerű, mivel a négy telephely 14 különböző raktárában lévő munkagépek több gyártótól származnak, ráadásul azon belül is eltérő típusúak.

Ezért hiába voltak megfelelő monitoring rendszerek az egyes gyártókhoz és modellekhez, a közel 400 gépes flotta adatait csak – részben manuálisan – lehetett volna összefésülni. A SmartTruck projekt első lépése a targoncák „felokosításáról szólt”. A szenzorokat tartalmazó, Wi-Fi-n vagy mobilhálózaton kommunikáló beépített okosdoboz fontos információkat közöl és tárol a jármű helyzetéről és kihasználtságáról.

Ehhez még szükség volt arra a háttérrendszerre is, amelyből valós időben és utólag is szinte mindent meg lehet tudni a járművekről. A felhőalapú flottamenedzselő eszköz segíthet a járműpark elosztásának, kihasználtságának, vagy akár szervizelési feladatainak az előretervezésében is.

További fontos innováció, hogy a rendszert összekötötték a raktári dolgozók belépőkártyáival is, így jól ellenőrizhető, hogy ki mikor használja a targoncákat, visszakövethető az is, hogy az esetleges ütközések, vagy a járműben okozott egyéb károk kinek a számlájára írhatók.

Automata csomaggyűjtő rendszer az online rendelésekhez

A közös munka újabb mérföldkövét jelenti a minimális emberi beavatkozást igénylő, automata, csomaggyűjtő megoldás, amelyet a Magyar Telekomhoz beérkező online, lakossági megrendelések kezelésére állítanak hamarosan üzembe.

A rendszer nagy előnye, hogy a raktárban dolgozóknak nem kell előzetesen tudniuk, hol található az éppen keresett termék, vagy van-e egyáltalán belőle, mivel a mozgópolcos rendszer mindent automatikusan intéz egészen a szállításig.

„Számos stratégiai jelentőségű területen támogatjuk szakértő tanácsadóként a magyar logisztikai szolgáltatót a digitális előrelépésben, mint amilyen a bemutatott SmartTruck megoldás” – emelte ki az eseményen Bódi Gábor, a Magyar Telekom Business Intelligence&Governance divíziójának igazgatója.

„Erős innovációs partnerként tekintünk a Magyar Telekomra, amellyel mindkét oldal tudásának a legjavát magában foglaló együttműködéseket sikerült kialakítani” – tette hozzá Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója és a WSZL ügyvezetője.