Az innovációt középpontba helyező új verseny, az InnOtdk megrendezéséről állapodott meg a Magyar Innovációs Szövetség(MISZ), a Nemzeti Innovációs Ügynökség(NIÜ), a Neumann Társaság(NJSZT) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács(OTDT).

A kétévente megrendezendő megmérettetésen a jól ismert OTDK(Országos Tudományos Diákköri Konferencia) versenyekhez hasonló szervezésben indulhatnak az egyetemisták az innovációra épülő projektjeikkel.

Ahol lehetséges, a kutatások eredményeit érdemes minél előbb a gyakorlati hasznosulás irányába is elmozdítani. Ebben is megállapodtak az együttműködő partnerek.

Az I. InnOtdk kiírásra a 37. OTDK-ra pályamunkájukkal benevező fiatalok jelentkezését várják a kiírók. A legalább négy főből álló zsűri választja ki azt a legfeljebb 30 pályázatot, amelyek részt vesznek a verseny második fordulóját jelentő I. InnOtdk döntőjében, idén szeptemberben.

A kiválasztott pályázatok benyújtóinak a döntőre való felkészüléshez és a pályázat innovációs tartalmának fejlesztéséhez a MISZ, a NIÜ és a NJSZT mentort biztosít.