Megnyílt az iSTYLE második Apple Premium Partner üzlete Budapesten. Az új flagship store árukínálatát és szolgáltatásait már a vállalati vevőkörre is optimalizálták.

Az első Apple Premium Partner üzlet tavaly nyílt meg az Árkád üzletházban. Az elmúlt egy év alatt a kereskedelmi egység kétszámjegyű növekedést hozott a viszonteladó partnernek mind árbevételben, mind kosárértékben – hangzott el a második üzlet megnyitóján.
Az újabb, közel 150 négyzetméteres alapterületű üzletet már az almalogójú márka új kiskereskedelmi üzletkoncepciója alapján alakították ki, a Westend üzletközpontban. A termékválaszték igazodik az egyéni vásárlók elvárásaihoz és a vállalati megrendelők számára is megfelelő terepet ad.
Gyarmati Csaba, az iSTYLE regionális igazgatója elmondta, hogy a kezdetben magánfelhasználókra fókuszált iSTYLE B2B részlege is több mint tíz éve létezik.
A vállalati partnerek számára nyújtott szolgáltatások ugyanakkor a jövőben még nagyobb szerepet kapnak a hálózat stratégiájában, és az a sztereotípia sem igaz, hogy az Apple termékeket csak a nagyvállalati felhasználók engedhetik meg maguknak. Mi több cél a kkv szektor kiemelt megszólítása is.
A termékek mellett a viszonteladó egyedi igényekre szabott B2B megoldásokat is ajánl a céges vevők számára. Üzleti szolgáltatásai szinte a teljes üzleti spektrumot lefedik: az eszközbeszerzéstől a telepítésig és a folyamatos támogatásig terjednek.
Globális kutatás a Mac-ek gazdasági hatásairól
A márka az üzleti felhasználás mellett egy nemzetközi összehasonlító tanulmánnyal érvel. A Forrester globális kutatása a Mac-ek vállalati környezetre gyakorolt gazdasági hatásait vizsgálta.
A főbb megállapítások között van, hogy a Mac-es környezetben kisebbek az IT támogatási és üzemeltetési költségek, kevesebb a meghibásodás és gyorsabb a javítás.
Emiatt az informatikusok nagyobb eszközparkot is tudnak felügyelni. Az Apple Business Managerrel az eszközöket egyetlen helyről nyomon lehet követni, egyszerűsítve a telepítésüket, a kezelésüket és az adatmegosztást. Élő lehetőség a régi rendszerről való váltáshoz a migrációs asszisztencia és a távdiagnosztika is.
A Mac-ek használata kevesebb kiberbiztonsági fenyegetést is jelent a vállalatok számára. A saját operációs rendszer, alapértelmezett kriptográfiai védelmet, szigorú alkalmazásellenőrzést és beépített tűzfalat kínál.
A kutatás azt is állítja, hogy gyorsabban térülnek meg a hardver és szoftver költségek. Az általánosan ismert, hogy az Apple számítógépei drágábbak más gyártókénál.
Az elemzők szerint ugyanakkor ez a többletkiadás több szempont, köztük a megbízhatóság, valamint az új eszközökön ingyenesen elérhető operációs és beépített biztonsági rendszereknek betudhatóan már fél év alatt is megtérülhet.
A viszonteladó partner különböző finanszírozási, lízing vagy bérleti konstrukciókat is kínál a vállalati ügyfeleknek. A Health Check Program keretében pedig az eszközök állapotának felmérésével és karbantartásával a flotta életciklusa meghosszabbítható, az új beruházás kitolható.
A számítások azt mutatják, hogy három év után az Apple eszközök megtérülése 2,5-szeres, és még 25%-os maradványértékkel bírnak, ami felhasználható a készülékbeszámítási programban.
Azok a munkavállalók, akik otthonra is szívesen vennének Apple gépet, a viszonteladó Employee Choice és Employee Purchase programjaival, havi törlesztőrészlet fejében jobb eszközre válthatnak, vagy magáncélra kedvezményesen vásárolhatnak.
A viszonteladó partnerről
A Midis Csoporthoz tartozó iSTYLE az Apple Premium viszonteladó üzletek legnagyobb hálózatát üzemelteti régió kilenc országában. A legelső iSTYLE áruház 1999-ben nyílt meg, jelenleg a cég több mint 100 üzlettel rendelkezik, ebből 65 a közép-kelet európai régióban, 30 pedig a Közel-Keleten található.
A spanyol K-Tuin testvérvállalat hálózata további 40 üzletből áll. Az iSTYLE forgalma (a spanyol K-Tuinnal együtt) tavaly meghaladta az egymilliárd dollárt. A magyar iSTYLE összesített forgalma pedig több mint a 26 milliárd forint volt 2023-ban.