Egyre kritikusabb szempont a vállalatok életében a fenntarthatóság és az érdekében tett lépések, amivel nehezen tart lépést a munkaerőpiac. Óriási a hiány a zöld szempontokat a cégek működésébe beépítő szakemberekből, de milyen tudás szükséges hozzá?

Globális a hiány az ESG szakemberekből
Világszerte hiány van fenntarthatósági szakemberekből: a napokban a Google zöld törekvéseiért felelős vezetője posztolta ki, hogy a globális piac legnevesebb cégei (például a Coca-Cola, a LEGO vagy a Meta/Facebook) keresik az ESG-hez (environment, socal, governance, vagyis környezeti, társadalmi, vállalatirányítási tényezők) értő munkatársaikat.
Ez a trend Magyarországon is megfigyelhető, épp most írtuk meg, hogy a hazai SAP egy regionális szintű, ESG-ért felelős szakembert igazolt le. Szakértők szerint a téma ma már kőkemény, pénzügyi kockázati kérdés is. Egyre több bank dönt úgy, hogy csökkenti a hitelezést azon ügyfeleinek, amelyek nem rendelkeznek hiteles karbonlábnyom-csökkentési stratégiával.
Az ESG-stratégia jövőre már a hazai tőzsdei cégeknél is elvárás lesz
Az ESG jelentési kötelezettség 2023-tól a hazai, tőzsdei cégek esetében is fennáll, így fontos, hogy a vállalatok alkalmazásában vagy szerződéses partnerként képzett fenntarthatósági menedzserek álljanak.
Mit kell tudnia egy fenntarthatósági menedzsernek? A kérdésre két hazai szakember Lévai Gábor és Wiszkidenszky András válaszol, akik tavaly hozták létre a Certified Sustainability Manager (minősített fenntarthatósági menedzser, CSM) első hazai képzését.
Az öt legfontosabb szempont
Stakeholder szemlélet: nem elég bevezetni egy cégnél például a szelektív hulladékgyűjtést, ami egyszerű, látványos, jól kommunikálható akció, de nem javít sokat a környezeti, társadalmi hatáson.
Ehelyett a fenntarthatósági menedzsernek a több utánjárást igénylő stakeholder-szemléletet kell képviselnie, vagyis fel kell térképeznie az adott vállalat érintettjeit, és őket figyelembe véve kell megállapítania a követendő stratégiát.
Alapfogalmak értése: az ESG viszonylag új terület, nagyon sok friss szakkifejezés kering a téma körül. Maga a fenntarthatóság fogalma is ingoványos talaj, ezért a szakértőnek tudnia kell azt megfelelő kontextusba helyeznie, és hogy mit tud megtenni érte. Mindehhez pedig megismerni, majd követni kell az ágazat nemzetközi trendjeit.
Impact szemlélet: annak eldöntése, hogy melyik akció fejt ki valóban nagy hatást (erre utal az angol impact szó, amely ebben az esetben pozitív társadalmi és környezeti hatást jelent), és melyik a greenwashing, vagyis az, amelyik csak annak látszik, és nem más, mint tartalom nélküli kommunikációs trükk.
Mindent meg is kell tudni mérni: a hatásmérés nélkül nem lesz képes a vállalat valós, számon kérhető ESG stratégiát alkotni, ami hosszabb távon a fiatal munkaerő és a vevők elvesztését vagy finanszírozási nehézségeket is okozhat.
Fenntarthatósági jelentés: a vállalatok életében a fenntarthatósági vagy ESG jelentés az, amely képet ad a cég környezeti, társadalmi és etikai törekvéseiről. Ez lehet nyomtatott vagy digitális kiadvány, weboldal, a lényeg, hogy a fenntarthatósági menedzser a felelős elkészítéséért és tartalmáért. A (jó) fenntarthatósági jelentés az elengedhetetlen transzparencia és őszinteség záloga.
Szakmai közösség: más szakmákhoz hasonlóan ez a tér sem a magányos küzdelem tere, a jó fenntarthatósági menedzsernek ismernie kell azokat a szervezeteket, cégeket, kiemelkedő személyiségeket, akikhez fordulhat, ha a szakmai kihívás előtt áll vagy ha továbbképezné magát.