Szabadon tanulmányozható digitalizációs és Ipar 4.0 mintamegoldásokat telepített a Delta Technologies öt különböző ágazatban működő magyarországi termelővállalatnak.

A Delta csoport által átadott, együttvéve félmilliárd forintot meghaladó beruházási értékű megoldásokkal a kis és közepes méretű vállalatok figyelmét kívánják felhívni a fejlesztési lehetőségekre. A mintaprojektek a Technológiai és Innovációs Minisztériumhoz(TIM) tartozó IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. célirányos pályázatának a keretében valósultak meg.
A projekt érdekessége, hogy az átadott innovációk műszaki koncepciói mind a pandémia által kikényszerített nagy gyárleállások időszakában születtek – emelte ki a záró eseményen Vidra László, Delta Systems ügyvezető igazgatója.
A Delta által létrehozott egyedi megoldásokban az 5G kommunikációs hálózatot a Yettel és a Nokia bocsátotta rendelkezésre, az érzékelés és gépi látást biztosító ipari szoftverek és mesterséges intelligencia megoldások beszállítója az IBM Magyarország volt, a terepi érzékelőket pedig a SICK Sensor Intelligence, globális piacvezető szenzorgyártó szállította.
Gépi látás az Uniholz Kft-nek
A Delta egy könnyen kezelhető, terepi alkalmazású, mesterséges intelligenciával megtámogatott Ipar 4.0 megoldást dolgozott ki az acéltermékeket és építőipari anyagokat forgalmazó hajdúnánási céggel közösen. A rendszer egy telefonnal elkészített felvételen automatikusan lefutó vizsgáló és számláló algoritmus útján, anyagmozgatási igény nélkül ad pontos képet az árukészletről.
Ehhez nem szükséges az adott műszaki és informatikai környezetet megváltoztatni, továbbá speciális kamerarendszert sem igényel a megoldás, ami viszont pontosabb áruátvételt, ezáltal pontosabb és gyorsabb elszámolást, valamint készletnyilvántartást tesz lehetővé.
A folyamatos használat mellett keletkező képállomány pedig az algoritmusok folyamatos finomítására is lehetőséget ad, így hozva létre a cég környezetében folyamatosan hibatűrőbbé és ügyesebbé váló képi ellenőrzés és leltárazás Ipar 4.0-ás megoldását. (A projekt videója itt)
Optimalizált árukövetés és szállítástervezés a Nagykun-Hús Kft-nél
A sertésfeldolgozó és húsipari készterméket gyártó kunhegyesi vállalat számára speciális, élelmiszeripari környezetben működő félkész áru gyáron belüli követésére alkalmas RFID (rádióhullám alapú azonosító) alapú rendszer épült ki. Ennek révén az árufeldolgozási folyamatokat, méréseket, áthaladási pontokat követve elhelyezett RFID kapuk a termék áthaladását időbélyeggel regisztrálják.
Az időbélyeg lehetővé teszi ezen felül a mérések központi összefűzését vagy a mérlegállomás teljes automatizmusát. A terméket az üzemen és hűtőházon belüli haladásakor, valamint kitároláskor is regisztrálja a rendszer.
A munkaerő felszabadítása mellett a rendszer feladata még az árunyilvántartási, leltári hibák minimalizálása oly módon, hogy az pontosan meg tudja mondani melyik áru az üzem mely környezetén haladt át, vagy tartózkodik, mivel érintkezhetett. Így a folyamatok pontos digitalizálása nyomán teljes lehet a visszakövethetőség az üzemen belül, az élő sertés átvételétől a termék kiadásáig.
Az árukövető rendszerhez a végtermék optimalizált kiszállítását megtervező, emberi hibákat kiszűrő, öntanuló alrendszer kapcsolódik. A matematikai algoritmusokra és mesterséges intelligenciára épülő, hálózattervezésen alapuló megoldással szembeni követelmény az ideális áruszállítási útvonalak könnyű és automatikusan tervezhetősége, a szállítójárművek szállítási paramétereivel összehangolt szállítási tervek optimalizálása volt.
A megoldással a folyamatosan változó és növekvő rendelésállományt, az utolsó pillanatban beeső megrendeléseket pontosan és precízen, az optimális szállítási útvonalakat kiszámolva teljesítheti a cég, minimalizálva az ehhez szükséges költségeit. (A projekt videója itt)
A terményminőség szenzoros védelme a Matyó Agrártermelő Zrt-nél
A többek között gabona- és takarmánytermesztéssel foglalkozó vállalat számára speciális, robbanásveszélyes környezetben megvalósított szenzoros érzékelésű, valamint a szenzoradatok összegyűjtésére alkalmas központi monitoring rendszert épített ki a Delta, a gabonasilókban lévő termény állapotának gépi megfigyelésére és állapotváltozásának előrejelzésére.
A tárolókban telepített szenzorok terményspecifikus módon jelzik a betárolt gabona mennyiségét, hőmérsékletét, páratartalmát és az ezekben bekövetkező változások mértékét. Az adatfeldolgozó algoritmus ezt kiegészítve ad lehetőséget a személyzetnek az ellenőrzésre, valamint az adatok által jelzettek alapján a folyamatokba való beavatkozásra.
Az emberi hiba kizárására épülő megoldással szemben támasztott egyik követelmény a könnyű továbbfejleszthetőség, a további silókban, tárolókban kihelyezett újabb szenzorok és alrendszerek integrálhatósága volt az üzemeltetéssel foglalkozó személyzet munkájának bonyolítása vagy bővítése nélkül. (A projekt videója itt)
Önjáró robottal végzett intralogisztikai megoldás az Arbot Mechatronikai Kft-nél
A mechatronikai és integrált termékek tervezésével, gépészeti kivitelezéssel, vezérlési és programozási feladataival, valamint az elektronikai eszközök tesztelésével foglalkozó nemesvámosi vállalat számára 5G-s robotplatform készült. Ezzel egyszerűbbé vált a belső- és félkészáru, valamint a göngyöleg mozgatása.
Az ügyfél meglévő folyamataihoz és igényeihez könnyen illeszkedő, egyedi tervezésű és kivitelezésű anyagmozgató rendszerrel megoldhatóvá válik a biztonságos automatikus szállítás, le- és felpakolási pontok optimalizálása, továbbá a kezelők hatékonyság-riportokat is kapnak a robot működéséről.
A megmunkált félkész vagy kész termékek haladása nyomon követhetővé vált, az alkatrészek vagy alapanyagok mozgatását autonóm robot végzi. A robot szűk területen is hatékonyan és biztonságosan közlekedik, nincs szüksége mágnescsíkos útvonalakra sem.
Robotmegoldások a PGB Engineering Kft-nek
A mérő és ellenőrző rendszerekkel, valamint autóipari és biztonságtechnikai termékek beszállításával foglalkozó fővárosi vállalat esetében klasszikus ipari, valamint egy kollaboratív robotmegoldást ötvöztek a Delta szakemberei. A robot feladata a rendezetlen, ömlesztett áru önálló kipakolása dobozból szalagra, valamint a szalagpályán menő áru felvétele, valamint minőségellenőrzése. A megoldás előnye a szállítható, konténeres kivitel, ami a könnyű mozgatást és az új helyen lévő munkafázisba való könnyű illeszthetőséget biztosítja, ha időszakos igényt kell kiszolgálni az ország bármely termelő vállalatában. (A projekt videója itt)