A következő öt évben együttesen 80 milliárd forint friss uniós forrás áll majd a hazai startupok innovációs fejlesztései számára. Az új Jeremie program keretében nyolc új kockázati tőkealap befektetéseivel számolhatnak a főként kezdő vállalkozások.
Már meg is kezdte a működését az a nyolc új kockázati tőkealap, amelyek az új Jeremie-forrásnak nevezett európai uniós, innovációs célú tőke kihelyezését kezelik a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából. Közülük négyen: az X-Ventures, a Solus Capital, a Finatech, valamint a Bonitás képviselői októberben hozták nyilvánosságra az új programmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Cél a fejletlenebb régiók felzárkóztatása
A program öt éve alatt együttvéve több mint 80 milliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, újszerű projektjeik támogatására. Elsősorban azokat a társaságokat célozza meg a program, amelyek a kevésbé fejlett hazai régiókban működnek.
Az úgynevezett GINOP 8.1.3/B-17 Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram keretében összesen hét új kockázati tőkealap indul. Tőkéjük 9,34 milliárd forint európai uniós forrásból, illetve az ezt kiegészítő, minimum 23 százaléknyi magánforrásból tevődik össze. Az alapok így a működési költségeiket leszámítva egyenként mintegy 10 milliárd, összesen mintegy 75 milliárd forintnyi tőkét tudnak majd kihelyezni.
Ezeken kívül az úgynevezett VEKOP 2.1.2-17 Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram keretében is létrejön egy új tőkealap. Ennek tőkéje 5,13 milliárd forint európai uniós forrásból, illetve az ezt kiegészítő minimum 40 százaléknyi magánforrásból áll majd, nyertese a Gran Private Equity, Ez lesz az egyetlen alap amely a fejlettebb régiónak számító Közép-Magyarországon megvalósuló projekteket is finanszírozhat.
Projektek az egészségügytől, az agráriumon át a megújuló energiáig
A nyertes tőkealapoknak a támogatások megítélésénél figyelembe kell venniük, hogy mit tart kívánatos célterületnek a Magyarország kutatás-fejlesztés és innovációs irányait kijelölő úgynevezett Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3). Ennek megfelelően a GINOP-on belül tőkealaponként az alábbi projektek az esélyesek:
- Egészséges társadalom és jólét – alapkezelő: FINATECH Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
- IKT technológiák és szolgáltatások (kivéve okos város) – alapkezelő: X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
- Agrárinnovációk – alapkezelő: Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt.
- Okos város (kivéve IKT) – alapkezelő: CV Alapkezelő Zrt.
- Intelligens technológiák és szolgáltatások – alapkezelő: Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. (Solus Capital)
- Fejlett jármű és egyéb gépipari technológiák – alapkezelő: DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
- Fenntartható környezet, tiszta és megújuló energiák – alapkezelő: X-Ventures Béta Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
A felsorolt hét GINOP alap projektenként minimum 200 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint közötti tőkét helyezhet ki. A tőkekihelyezés során – a tájékoztatás szerint – előnyben lesznek majd a nagy növekedési potenciállal rendelkező, technológiailag innovatív projektek. Az új Jeremie-alapok összesen 150 innovatív vállalkozásba terveznek majd befektetni a következő öt év során.