A Microsoft bejelentette, hogy 2023. január 1-jén elindítja EU Data Boundary programját. Ez azt jelenti, hogy a cég a felhőalapú szolgáltatásait Európában használó ügyfeleinek az adatait a jövőben az Európai Unión belül fogja tárolni és kezelni.

Microsoft „uniós adathatár”

Ennek érdekében, a redmondi szoftvercég 17 adatközpontot fog üzemeltetni Európában – ezek egy része már működik, egy másik részük még most épül. A cég 2020 óta kilenc új adatközpont-régió terveit jelentette be, az elmúlt két évben összesen 12 milliárd dollárt meghaladó beruházásokat hajtott végre Európában.

Az uniós adathatár terv kritériumait és biztonsági garanciáit január elsején publikálja a Microsoft, a program előrehaladtával pedig újabb információkat tesznek majd közzé. Az adattárolásra és kezelésre vonatkozó alapelveket a European Cloud Principles című dokumentum tartalmazza – áll a cég közleményében.

A megoldástól az üzleti szektorban és a közszférában új lendületet kaphat a felhőtechnológia, ami az ily módon megnövekvő hatékonyságon keresztül dinamizálhatja a teljes gazdaságot.

Csökkennek az Európából kiáramló adatok

A megoldás lényege tehát, hogy 2023. január 1-jétől a Microsoft 365, a Dynamics 365, a Power Platform, és a közszférának fejlesztett Cloud for Sovereignty felhőszolgáltatásokat használó – ügyfelek adatait az EU-adathatárán belül tárolják és dolgozzák fel. Ezzel a lépéssel a szoftvercég kibővíti a meglévő helyi tárolási és feldolgozási kötelezettségvállalásait, csökkentve az Európából kifelé irányuló adatáramlást.

A program következő szakaszaiban a Microsoft kibővíti az EU Data Boundary megoldását, hogy az magába foglalja a személyes adatok további kategóriáinak tárolását és feldolgozását, beleértve a technikai támogatás során megadott adatokat is.

Ezen túlmenően, az EU Data Boundary bevezetésével a Microsoft új adatfolyam-dokumentációt tesz közzé az új EU Data Boundary Trust Center weboldalon, azon ügyfelei számára, amelyeknek a szolgáltatásai beletartoznak a határba. Az uniós adathatárt úgy alakították ki, hogy a jelenlegi tartózkodási megoldásokra építsen, ellenőrzést és átláthatóságot tegyen elérhetővé az adatok felett.

Így néz ki a jövőbeni ütemterv

Az EU Data Boundary egy adatrezidencia-megoldás. A Microsoft az ügyfelek visszajelzései, valamint a határ kialakítása során szerzett tapasztalatok alapján módosítja a további személyes adatkategóriák és a technikai segítségnyújtás során megadott adatok lokalizálásának ütemezését. Az EU-adathatárra vonatkozó részletes ütemterv, a már korábban említett Trust Center weboldalon érhető el.

A január 1-jétől kezdődő első szakasz részeként a Microsoft részletes dokumentációt tesz közzé a határokra vonatkozó kötelezettségvállalásairól. Az átláthatósági dokumentációt kezdetben angolul teszik közzé, de a későbbiekben további nyelveken is elérhető lesz.

A dokumentáció folyamatosan frissül, és részleteket tartalmaz majd azokról a szolgáltatásokról is, amelyek továbbra is megkövetelik az ügyfelek adatainak az EU-n kívülre történő korlátozott átvitelét ,a szolgáltatás biztonságának és megbízhatóságának fenntartása érdekében.