Hármas együttműködésben technológiai világújdonságot mutatott be az AImotive, a HERE és a Vodafone. A mélygarázsokban működő rendszer beltéri térképeket és IoT megoldásokat használ az automata parkoláshoz.
A kilenc hónapja tartó közös munka eredménye az abban résztvevő cégek szerint már egy kereskedelmi szempontból is életképes rendszer. A prototípus járművel olyan technológiai megoldást mutattak be egy budapesti mélygarázsban, amelyet az autógyártók és az autóipari beszállítók használhatnak majd.
A jövő egyik hasznos szolgáltatása az NB-IoT hálózatokon
A demonstráción résztvevő kísérleti autó emberi beavatkozás nélkül kereste meg a szabad helyet és biztonságosan leparkolt. A hármas együttműködésből az automatizált vezetési funkciókat az AImotive aiDrive mesterséges intelligencia(AI) szoftvere biztosítja, amelyet több nemzetközi autóipari szereplővel együtt dolgozva fejleszt a magyar cég.
A térképeket a HERE Technologies készítette. A Vodafone pedig a parkoló szenzorait bocsátotta a közös projekt rendelkezésére. Ezek a parkolóhelyek foglaltságát jelzik a rendszernek, és a szolgáltató keskenysávú-IoT (NB-IoT) hálózatán keresztül kommunikálnak.
A térképeket és a parkolóhely-információkat a Vodafone mobilhálózatán keresztül tölti le az autó szoftvere a mélygarázs bejáratánál. Így a térképek mindig naprakészek, és a sofőrök még kiszállás előtt megtudhatják, hogy a járművük várhatóan hol fog parkolni. A járműveket az aiDrive a beérkező szenzoradatok alapján a szabad parkolóhelyeket és a térképet felhasználva vezeti a mélygarázsban, és új helyet keres, ha az eredetileg kiválasztott parkolót útközben elfoglalták.
„Több sikeres kültéri okosparkolással kapcsolatos projekt után ez a fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy az NB-IoT megoldásainkat mélygarázsokban tegyük próbára. Így rendkívül hasznos tapasztalatokat gyűjthettünk a jövő közlekedéséről még az 5G technológiák elterjedése előtt” – emelte ki Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.
Két irányban zajlik jelenleg az önvezető autózás fejlesztése
Az együttműködésben résztvevő másik partner az AImotive nevében Jánky Szabolcs, üzleti stratégia vezető az AI jelentőségét emelte ki. Mesterséges intelligencia nélkül nincs önvezető autózás. Szerinte a sokak által elképzelt teljesen önvezető autók másfél évtizeden belül jelenhetnek meg az utakon.
Emlékeztetett rá, hogy jelenleg két irányban zajlik ezen a téren a fejlesztés a világban. Vannak cégek, amelyek lényegében robottaxikat fejlesztenek, amelyeknél a cél a sofőrfeladatok helyettesítése. Ennek hátránya, hogy statikus egy adott városi környezetet igényel, ma még méregdrága szenzorokkal működik.
A másik irány, amiben az AImotive is érdekelt, az az autóvezetőkkel együttműködő rendszerek fejlesztése. Itt a fő cél a vezetők által nem kedvelt, stresszesnek, vagy éppen unalmasnak tartott feladatok – parkolás, autópályán közlekedés – átvétele. A cég megoldása – köszönhetően az általa használt jóval olcsóbb URH alapú szenzoroknak– 100 dollár alatti költséget jelent.
A sikeres startup, mint korábban megírtuk, a múlt év folyamán már kétszer is komolyabb összegű befektetéshez jutott. Tavaly év végén az Európai Beruházási Bank(EBB) támogatta 20 millió eurós kölcsönnel. Azt megelőzően tavaly januárban pedig nemzetközi befektetők adtak 38 millió dollárt a társaság fejlesztéseihez. Az AImotive elsőként kapott Magyarországon engedélyt önvezető autók közúti tesztelésére, de tesztelhet már Finnországban és az USA-ban is.