Hemberger András és Gauder Milán a külföldi terjeszkedésben támogatja majd a hazai fintech céget.
Az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott közel tíz éves Barion már ma is több mint 15 országban van jelen az e-kereskedelemben.
A társaság idén tovább terjeszkedik a régióban, amihez két nemzetközi nagyágyút is igazolt a Mastercard csúcsmenedzsmentjéből, Hemberger András és Gauder Milán személyében.
A frissen csatlakozó szakemberek főként a stratégiai tanácsadás és az üzleti networking területén segítik majd a céget a főként a román és a lengyel piacra fókuszáló külpiaci bővülésben.
Hemberger András, aki nemzetközi értékesítési igazgatóként csatlakozott ezt megelőzően 16 éven át töltött be meghatározó szerepet a MasterCard értékesítési és termékfejlesztési folyamataiban – többek között a New Yorkban, Bécsben vagy Isztambulban működő irodákban.
A szakembernek elsősorban a lokális partnerekkel való kapcsolattartásban- és építésben, illetve a helyi fizetési eszközök fejlesztésében jut majd kulcsszerep.
Gauder Milán, aki felügyelőbizottsági tagként már tavaly óta dolgozik a céggel, 17 év után hagyta el a MasterCard csapatát, ahol korábban az európai innovációs csapat vezetője volt, majd a kártyatársaság globális kártyaelfogadásért felelős alelnöke lett.
Később igazgatósági tagként csatlakozott az IzzyPay Zrt.-hez, támogatva a BNPL(Vásárolj most, fizess később! ) rendszer hazai térnyerését.
A jövőben a Barionnál a társaság üzleti céljait, szervezeti felépítését, kockázati stratégiáját – ideértve a kockázati étvágyat és a kockázatkezelési rendszert – támogatja majd tanácsadóként.
Megújulás az ügyfélkezelésben is
A sok területen megújuló cégnél egy dedikált ügyfélszolgálati rendszer is indult, amit Héja-Poszler Kata vezet, aki korábban a Prezi-nél és a Drops-nál töltött be menedzseri pozíciókat. A most alakult csapat erős technikai hátterű szakemberekkel kezeli a beérkező kérdéseket, immár teljes mértékben házon belül.