Először hozott nyilvánosságra behatárolható időpontot 3G mobilhálózatának lekapcsolására a Magyar Telekom. A legnagyobb hazai szolgáltató jövőre egy lépésben tervezi megvalósítani a korábbi technológia kivezetését.

Telekom 3G

Az operátor tavaly elkezdte előkészíteni a 3G hálózat fokozatos tehermentesítését egy későbbi lekapcsolás érdekében, és tervei szerint 2022 második félévétől már nem tartja fent tovább 3G hálózatát – hangzott el a cég mai háttérbeszélgetésén.

Mire és hogyan készüljenek az ügyfelek?

Az érintett ügyfelek hangforgalmát a 2G és 4G hálózatok veszik át, az adatforgalmat pedig a 4G hálózat fogja kiszolgálni. Ami a hangot illeti, az országban elsőként a Telekom által bevezetett VoLTE szolgáltatásnak köszönhetően az ügyfelek hangforgalmának 44-45%-a már 4G hálózaton folyik. A csak 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek száma pedig folyamatosan csökken. (Konkrét számosságukat nem kívánták nyilvánosságra hozni.)

Van honnan konkrét tapasztalatokat is szerezni, miután a többségi tulajdonos Deutsche Telekom ígéretének megfelelően már idén június 30-val lekapcsolta a 3G-hálózatot, ami után hírek szerint alig néhány ügyfélpanasz érkezett csak.

Noha a hazai lekapcsolásig még jó pár hónap van hátra, a cég az erre dedikált felületén( telekom.hu/3gvaltozas) több fontos dologra már most felhívja az ügyfelek figyelmét: egyfelől ellenőrizzék, hogy 4G/5G-képes-e a készülékük, milyen hálózaton csatlakozik a mobiljuk , megfelelő-e a készülék beállításuk, és végül, hogy a SIM-kártyájuk 4G/5G-képes-e? Az érintett ügyfeleket a lekapcsolásig megkeresi a szolgáltató.

Előkészületek a lekapcsolásra

A lekapcsolásra felkészülve a Telekom a 3G-vel lefedett szolgáltatási terület nagyságát tavaly óta több apró lépcsőben csökkentette, a múlt nyáron 10%-kal, 2021 márciusában 1,3%-kal, majd most októbertől további 1,3%-kal.

A helyszíneket a szolgáltató úgy választotta ki, hogy mindenhol rendelkezésre álljon a 4G(/5G) szolgáltatása, a még csak 3G-képes készülékkel rendelkező érintett ügyfelek hangforgalmát pedig a rendelkezésre álló 2G hálózat vette, illetve veszi át.

A hálózatmodernizációs programja keretében, hogy megfelelő maradjon a 2G és 4G hálózatok lefedettsége és kapacitása a 3G kikapcsolást követően is, a szolgáltató a teljes bázisállomás-állományát korszerűsíti, ami nemcsak a rádiós eszközöket érint, hanem a teljes infrastruktúrát.

A korszerűsítés célja a dinamikusan növekvő adatforgalom megfelelő kiszolgálása is. Mint elhangzott, az idei második negyedévben az eddigi legmagasabb mobil adatforgalmat regisztrálták a hálózaton, az átlagos adatforgalom az előző évihez képest 25%-kal havi 7,2 GB-ra nőtt ügyfelenként.

A Telekom a 3,6 GHz-es és a 2100 MHz-es frekvenciasávon nyújt 5G szolgáltatást elsősorban a nagyobb városokban. A fővárosban jelenleg 33% az 5G hálózat lakosságra vetített lefedettsége, az országos, lakosságra vetített kültéri lefedettsége pedig 10,4%.

Mi indokolja a korábbi technológia kivezetését?

Magyarországon jelenleg négyféle technológia működik párhuzamosan, ebből a legidősebb 30 éves, a legfiatalabb több mint egy éves. Ezeknek az együttes léte a szolgáltatók számára drágítja az üzemeltetést. A korlátos és drága erőforrásnak számító spektrumok használatának a hatékonyságában is hatalmas különbségek vannak a 4G-5G javára.

Mobiltechnológiák

Magyarországon eddig az analóg rendszerű(NMT) 1G technológiát kapcsolták le még 2003-ban. A mobilinternet ígéretével érkező 3G nálunk 2005-től vált elérhetővé, miközben globálisan már 2001-től létezett.

A valódi mobilinternetet is végül a 4G hozta el, a mobil adatforgalom több mint 95 százaléka már 4G-s hálózatokon zajlik.

A mobilnetre csatlakozott SIM-kártyák hálózati megoszlása

Hálózatok megoszlása
Forrás: NMHH

A 3G inkább hangszolgáltatásokat hordozó technológia maradt . Három éve a hanghívásoknak még csak 6,8 százaléka, 2018 év végén már 12,2 százaléka, 2019 év végén pedig – köszönhetően az IP-alapú VoLTE technológiának – már a hívások több mint a negyede folyt 4G hálózaton. Elmondható tehát, hogy szép lassan kiüresedik a 3G.

A belföldi hívásforgalom hálózati megoszlása

Hálózatok megoszlása
Forrás: NMHH

Szolgáltatói szempontból akár a 2G és a 3G együttes kivezetése is optimálisnak látszódhatna, de ez a két technológia mégsem kapcsolható le egyszerre. A 2G hálózatokra ugyanis még jó ideig szükség lesz.

Ezek még bőven kiszolgálják a nem okostelefonokat használó, váltásra kevésbé kész belföldi előfizetőket, illetve az ilyen eszközzel rendelkező roamingoló ügyfeleket. A gépek közötti kommunikáció(M2M) jelentős része is ezen a hálózaton történik, biztosítva az alaplefedettséget az ez irányú szolgáltatások számára.

Ennek alapján is kisebb kockázatú a 3G kivezetése, mivel a 2G-s készülékek hang és adatforgalma csak 2G-hálózaton lehetséges, a 3G viszont, ahogy látható lefelé is kompatibilis, főként a hangforgalom szempontjából. Azok a 3G-s felhasználók azonban, akik még intenzíven használják a készüléküket adatforgalomra is, nekik nagyon kevés a 2G sebessége, adatátviteli minősége.

A szolgáltatók a lekapcsolással nemcsak hardver és szoftver infrastruktúrát, illetve az azt üzemeltetők munkaidejét spórolják meg, hanem nem kis összegben az egyszeri frekvencia bérbevételi, majd az évenkénti frekvenciahasználati díjat is.

Hogyan juthatnak újgenerációs készülékhez az ügyfelek?

A lekapcsoláshoz viszont meg kell találni a módját annak is, hogy azok az ügyfelek, akik még 3G-képes telefonokat használnak, minél többen váltsanak korszerűbb készülékre. A készülékcseréért maguk a szolgáltatók is tehetnek, azzal, hogy célzottan begyűjtik a használható, vagy némi felújítással használhatóvá tehető 4G-s mobilokat, amit aztán erre szakosodott cégek hoznának működőképes állapotba, majd azokat másodlagos csatornákon értékesítenék. A piackutatók szerint ez várható a világ más tájain is.

Érdekes és fontos eszköz lehet a mosó- és hűtőgépcsere program mintájára egy mobilkészülék támogatási program, ami annak az analógiájára nem vethető el, hogy az államnak a technológiaváltás elősegítése érdekében akár támogatási lehetősége, feladata is lehet.

Kérdésünkre a Telekom szakértői elmondták, hogy a szolgáltató egyik verzióval sem számol, mert úgy gondolja, hogy van megfelelő készülékkínálata, ebben a legolcsóbb új, 4G-s VoLTE-képes modell ára 26 ezer forint.

Magyarországon jelenleg mintegy egymillió aktív 3G-s SIM-kártya van használatban, ennek kétharmada lakossági, egyharmada üzleti előfizetés. 3G telefonon internetezik még körülbelül 160-170 ezer lakossági előfizető, van még nagyjából 130 ezer üzleti előfizető, vagyis az átállás nagyjából 300 ezer embert érint majd.

A szükséges hatósági lépések

A 3G hálózatok lekapcsolásában fontos szerep hárulhat a szabályozó hatóságra is. A szabályozási eszközök között korlátos a kínálat, de érdemes elgondolkodni egy olyasfajta fogyasztói tájékoztatáson, mint ami a digitális televíziózás bevezetésénél volt, amikor felhívták a figyelmet az új technológiának megfelelő készülékek vásárlására. Ebben az esetben pedig fontos üzenet lenne az előfizetők számára, hogy a jövőben már legalább 4G-képes készüléket vegyenek.

Hatósági lépést igényel a 3G-hálózatok lekapcsolásával összefüggésben a pénztárgép rendelet módosítása, ami ily módon kivenné a 3G-s megoldást a lehetséges megoldások közül. Nálunk ugyanis az összes M2M-es SIM kártya harmada még 3G-s ,és a döntő részük a pénztárgépekben van. A jelenlegi szabályozás szerint a pénztárgépek most még 2G-3G-képes kártyákkal egyaránt üzemelhetnek.