Kiemelkedően jó negyedévet tudhat maga mögött az okosóra-piac, amely az egy évvel korábbihoz képest több, mint a kétharmadával bővült. A gyártók globális szállításai az idei harmadik negyedévben együttvéve elérték a 10 millió darabot.

Okosóra

Ellentétben az okostelefonokkal, amelyek értékesítése az utóbbi egy évben folyamatosan csökken, az okosóráké éppen fordítva, rakétasebességgel növekszik. Az idei harmadik negyedévben a növekedés mértéke elérte a 67 százalékot – derül ki a bostoni Strategy Analytics piackutató legfrissebb felméréséből.

Még jelentős fölényben az Apple

A piacvezető az Apple Watch, amely 45 százalékos részesedésével továbbra is masszívan és nagy fölénnyel tartja első helyét. Az almalogójú gyártót követi a nemrégiben új életre kelt Fitbit, amely ebben a negyedévben kettőt is lépett előre, sikeresen körözte le a Samsungot és a Garmint.

Egy éve még csak 6 millió okosórát szállítottak a gyártók a világpiacra, idén ez a szám már a 10 milliós határt is átlépte. Szakértők szerint a nem is olyan régen még majdnem inkább„leírt” termékkategória iránti kereslet megugrása azzal magyarázható, hogy a felhasználók egyre jobban keresik az okostelefonnal párosítható eszközöket.

Az Apple ebben a negyedévben különösen kitett magáért éves összevetésben 25 százalékkal 4,5 millióra növelte a szállításait. Ez sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy tartani tudja egy évvel korábbi 60 százalékos részesedését. Az almalogójú márkának hasonlóan az okostelefon-piachoz nagyon kell figyelnie a mögötte sorakozó versenytársakat, mindenekelőtt a Fitbitet és a Samsungot. Éppen ezért már nagyon kellett a pozíciók megőrzéséhez az új Watch Series 4 – emelik ki az elemzők.

Látványos a Fitbit offenzívája

A legmasszívabb előretörést viszont az ugyancsak amerikai Fitbit mutatja. A korábban a fitneszkarkötőiről, fitneszóráiról ismert márka, saját bőrén megtapasztalva a feltörekvő kínai cégek, köztük a Xiaomi előretörését, a kiutat az okosórákban vélte megtalálni. Úgy tűnik, a stratégiaváltás egyelőre igazolja magát, a Fitbit az áttérés évében szállított 1,5 millió okosórával máris egy második helyet és 15 százalékos piaci részesedést tud felmutatni.

A világ okosóra piacaA cég Versa portfóliója Amerika-szerte már igen népszerű, de idéntől megindította a piaci terjeszkedését Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában is. A kampány részeként tavasszal megjelent a közép-kelet-európai régió öt legfontosabb piacán, köztük Magyarországon is.

Magához képest a Samsung is javított piaci részesedésén, ami az egy évvel korábbi 10 százalékról 11 százalékra nőtt. Szakértők szerint az új Galaxy Watch sorozat igen keresett, köszönhetően a feljavított hardverének, no meg az aggresszív marketing kampányoknak.

Mindeközben a Garmin növelte ugyan a szállításait, de részesedése a korábbi 10 százalékról 8 százalékra csökkent. Igaz ezzel is meg tudta őrizni a negyedik helyét. A konkurencia terjeszkedése nyomán a jövőre nézve azonban komoly kihívások várnak a kansas-i márkára.

A piac egyötödét képviselő egyéb gyártók között sorakoznak az okostelefonpiacról már jól ismert kínai gyártók, köztük a Huawei, amely a legutóbb bemutatott Watch GT-vel hívja fel mostanában magára a figyelmet, illetve a Xiaomi többféle okosórája is.