Mától a Yettelnél is igényelhető egy csomagban a telefon-, internet- és tévészolgáltatás. A piaci gyakorlattól eltérően azonban az ügyfelek maguk állíthatják össze a kedvezményes árú csomagot.

Triple-Play szolgáltató lett a Yettel

A szolgáltatások összecsomagolása már jó ideje gyakorlat a hazai piacon. A mobiltechnológiára építő Yettelnél most látták elérkezettnek az időt arra, hogy az általuk kínált ajánlatokhoz kedvezmények fejében, hűségidő nélkül, csomagban is hozzájuthassanak az előfizetők.

A lépéssel az operátor a hazai lakosság távközlési szokásait követi. A legutóbbi Magyar Infokommunikációs Jelentés szerint a háztartások 94 százaléka már nem csak egyetlen szolgáltatást vesz igénybe, kétharmada pedig már csomagra fizet elő.

Mi több azon belül a legnagyobb arányban (38,1%) négyes csomagot, vagyis mobiltelefont, internetet, televíziót és vezetékes telefont választ. Az is tény, hogy a hazai többes előfizetők nehezen váltanak, ezért az erre a piacra újonnan belépőnek fel van adva a lecke.

Az ajánlatok nem előre csomagoltak

A kedvezmény fejében kínált szolgáltatások ugyanakkor többségében „előre csomagoltak”, az ügyfélnek korlátozott a lehetősége, hogy a tényleges igényei szerint állítsa össze a csomagját.

A Yettel új koncepcióval lép a piacra, a Yettel Full csomagban akár 30% havidíjkedvezmény fejében fizethető elő a lakossági Prime(mobiltelefon), vagy OtthonNet(szélessávú internet), de hozzáadható az operátor TV vagy streamingszolgáltatása is – jelentette be Szafonov Olga, a Yettel Magyarország lakossági kereskedelmi igazgatója.

Utóbbiban jelenleg egyedül a Max érhető el, de kérdésünkre nem zárták ki további streamingszolgáltatás megjelenését.

A Yettel Full szolgáltatáscsomag esetében ugyanakkor nem kötelező, hogy mind a három szolgáltatástípus – mobilelőfizetés, TV és otthoni internet – szerepeljen.

Sőt, a szolgáltatások bármely kombinációjával, már két előfizetéssel jár a kedvezmény; legyen az akár két mobilelőfizetés, amibe még családon kívüli személyeket is bevonhatunk, vagy két otthoni internet (bármely OtthonNettel).

A csomag további alkotóeleme lehet 15% kedvezménnyel a Yettel TV is. Itt egyedül a legkisebb csomagot, a TV XS-t nem lehet választani. Ha az előfizető inkább streamingelne, a Max előfizetésre is jár a havi 15% díjkedvezmény.

Az összecsomagolás további előnye még, hogy nincs benne hűségidő, és az egy csomagban lévő mobilelőfizetések belföldön ingyen hívhatják egymást.

Yettel csomag

A Full csomag mindaddig él, ameddig van legalább két olyan aktív státuszban lévő tagja, amely Prime vagy OtthonNet tarifacsomaggal rendelkezik. A kedvezmény mértékét a számlazáráskor a csoportban lévő Prime és OtthonNet előfizetések száma határozza meg. Ez alapján számít a kedvezmény a teljes kiszámlázott havidíjra.