Február 1-jétől Kónya László vette át a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) ügyvezető igazgatói pozícióját. Elődje, Erik Slooten a T-Systems International vezetőségében dolgozik tovább, Budapesten.
Kónya László több mint 25 éves informatikai és távközlési tapasztalattal rendelkezik. Pályafutását szoftverfejlesztéssel és projektmenedzsmenttel kezdte, majd két szoftver- és IT outsourcing szolgáltatásokat szállító hazai informatikai cég(Unit4, ICT Systems) vezérigazgatója is volt.
A Deutsche Telekom csoporthoz tartozó Deutsche Telekom IT Solutions-höz (korábbi nevén IT Services Hungary) 2010-ben csatlakozott, ahol azóta különböző vezetői pozíciókat töltött be. Létrehozta a T-Systems román és a bolgár leányvállalatait, felügyelte az üzleti IT szolgáltatásokat, irányította a vállalat a vészhelyzeti és válságkezelési folyamatait.
Legutóbb, 2018-tól a Growth Portfolio részlegért felelős felelős vezető volt, ebben a pozíciójában többek között a publikus felhő-, a dolgok internete(IoT), a kibervédelmi, a szoftverfejlesztési és automatizálási szolgáltatásokért felelt. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végezte, a Warwick Universityn pedig MBA fokozatot szerzett. Kónya László a Corvinus Egyetemen virtuális projektmenedzsmentet oktat.
„A legnagyobb hazai IT munkaadóként kiemelten fontosak számunkra az egyetemi együttműködéseink, hogy megtaláljuk és kineveljük a tehetségeket a folyamatosan növekvő üzleti igényeink kiszolgálására. Elkötelezettek vagyunk a fenntartható digitalizáció mellett és folyamatosan bővítjük a szolgáltatásainkat számos olyan területen, mint a mesterséges intelligencia és az automatizáció, hogy ezáltal tovább erősítsük pozíciónkat az ICT szolgáltatások nemzetközi értékláncában” – mondja Kónya László.
Elődje Erik Slooten, februártól a T-Systems International Cloud Services üzletágán belül a szolgáltatási kapacitások és minőségügyi folyamatok átalakítását és az automatizálás fejlesztését felügyeli Global Leader Delivery Quality and Transformation pozícióban.
Slooten vezetése alatt mintegy 100 globális pozíció és feladat érkezett a DT-ITS-hez, miközben a cég alkalmazottainak létszáma több mint 5 ezerre bővült. Irányításával a vállalat a német anyagcég üzleti struktúrájának átalakítása keretében nevet váltott és 2020 nyarától Deutsche Telekom IT Solutions márkanéven működik tovább. A vezető nevéhez fűződik a hazai cégcsoport esélyegyenlőséget támogató oktatási programja is.