Áprilistól új vezetőkkel folytatódik az oktatás a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU). A változások a rektori posztot és az egyik kar dékáni feladatait érintik.

A rektori posztot Kucsera Tamás Gergely tölti be, míg a Művészeti és Kreatívipari Kar dékáni feladatait Megyeri Gábor látja el április elsejétől.

Kucsera Tamás METUAz új rektor a filozófiatudományok és politikatudományok doktora, a művészettudomány területén habilitált egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Széleskörű tudományos és felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, kutatási területei közé tartozik többek között a művészetelmélet, eszmetörténet, kultúrpolitika. Oktatói pályafutása során számos hazai és nemzetközi felsőoktatási intézményben tanított, jelenleg is professzorként oktat több egyetemen.

A METU-n 2022. óta dolgozik, kezdetben kutatóprofesszorként, majd egyetemi tanárként. Korábban több meghatározó intézményben töltött be vezetői pozíciót, többek között a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára volt egy évtizedig, korábban a Magyar Tudományos Akadémia elnöki főtanácsadójaként dolgozott.

Emellett a Valóság című tudományos folyóirat főszerkesztője, valamint a Nemzeti Filmintézet dokumentumfilmes bírálóbizottságának elnöke.

Megyeri Gábor METUA Művészeti és Kreatívipari Kar dékáni feladatait áprilistól Megyeri Gábor formatervezőművész, oktató és designelméleti kutató látja el, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) szerzett mesterdiplomát, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg doktori fokozatát marketing és designkommunikáció területén.

Közel két évtizede aktív szereplője a hazai kreatíviparnak és a művészeti felsőoktatásnak, 2018 óta tanít a felsőoktatásban, a METU-n szakvezetőként és általános, oktatásért és minőségbiztosításért felelős dékánhelyettesként is dolgozott, kulcsszerepet játszva egyebek mellett a formatervező képzések megújításában.

Számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt, többek között Bázelben, Genfben és Milánóban mutatták be munkáit. Kutatási területei közé tartozik az analóg értékek interpretációja a digitális világban, az innovatív és kísérleti termékfejlesztés, a jövőkutatás, valamint a művészet és tudomány kombinálása.