Közel 130 millió forintos friss tőkével indul neki a fejlett nemzetközi piacok meghódításának a DynamO Pricing

A DynamO Pricing sikeresen lezárta legújabb befektetési körét, ennek során összesen 128,6 millió forintot (350 ezer dollár) vont be nyolc angyalbefektetőtől. A friss tőkebevonás célja a nemzetközi terjeszkedés felgyorsítása, főként az amerikai és nyugat-európai piacokon, valamint a termék további fejlesztése.

A befektetői körben a magyar startup ökoszisztéma több ismert szereplője is helyet kapott. köztük van Györkő Zoltán és a Balabit korábbi vezetői, akik Bodrogközi Lászlóval, a Neuron Software alapító tulajdonosával már második alkalommal szavaztak bizalmat a cégnek.

Néhány ügyfél is csatlakozott a körhöz, közte Litkai Gergely, a Dumaszínház társtulajdonosa, valamint Zékány András, startup CFO, korábban nemzetközi hedge fund és portfóliómenedzser.

A befektetők között van még egy korábbi Google-alkalmazott és a Cognizant mesterséges intelligenciáért (AI) felelős nemzetközi fejlesztési vezetője is, valamint az Intellinvest Zrt. is, amelynek hátterét a Mensa HungarIQa tagjai adják.

A DynamO Pricing saját fejlesztésű árazómotorjával indul a külföldi jegyárazási piac meghódításának. A megoldás elsősorban eseményszervezőknek, színházaknak, fesztiváloknak és sportkluboknak kínál eszközt arra, hogy növeljék a nézőszámot és a jegyárbevételt, miközben minimalizálják az árazással járó élőmunka-igényt, és csökkentsék a piaci ingadozásnak való kitettséget.