A korábbi ügyvezetőt az eddigi operatív igazgató, Pál Gyula váltja az Eisberg élén. Gazsi Zoltán a jövőben cégvezetőként támogatja a menedzsmentet.
Júliustól a 42 éves Pál Gyula, korábbi beszerzési és operatív igazgató tölti be a saláta- és zöldségkeverékeiről ismert Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatói posztját.
Az agrármérnök végzettségű szakember hazai és nemzetközi vezetői tapasztalatokkal is rendelkezik. Egyetemi évei után az Eisberg Csoportnál kezdte pályafutását, ahol közel 20 éve dolgozik.
Az Eisberg saját kertészeténél, a vasszilvágyi Verdino Kft.-nél volt üzemvezető helyettes, 2007-től az Eisberg Csoporton belül a svájci Leunberger Gemüsekulturten üzemvezető helyettese lett.
Később a cégcsoporton belül 2009-ben átkerült a friss élelmiszer beszerzésre, ahol követelménykezelési és minőségbiztosítási beszállítói auditokat és tanácsadást végzett, Spanyolországtól Lengyelországig.
Ezt követően 2010-től az Eisberg Csoport beszerzésén dolgozott, előbb nemzetközi beszerzőként, majd 2012-től a nemzetközi cégcsoport stratégiai beszerzési vezetőjeként. Hat évvel ezelőtt lett az Eisberg Hungary beszerzési vezetője, 2020 óta pedig a vállalat operatív vezetői feladatait is ellátta.
A stafétabot átadása után Gazsi Zoltán pedig cégvezetőként támogatja az ügyvezető munkáját, főként a vállalati kapcsolatok és a márka további építésében itthon, valamint a szlovák és a cseh piacokon.
Gazsi Zoltán, miután az Agrártudományi Egyetemen lediplomázott, kukoricahibridek tesztelésével foglalkozott, majd 14 évig az agrár szektorban, a Syngenta munkatársaként dolgozott multinacionális környezetben.
Az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetői posztját 16 évig töltötte be. Emellett elnökségi tagja az Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezetnek és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamarának.
Aktívan részt vesz a civil szervezetek kampányaiban. Évek óta tart motivációs előadásokat iskolákban és cégeknél, a Corvinus Egyetem, az egyetemi oktatás érdekében tett erőfeszítéseiért Pro Facultate díjjal jutalmazta. 2022-ben a Menedzserszövetségtől az Év Menedzsere a Társadalomért, 2023-ban a PWC-től Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat kapta.
Gazsi Zoltán fenntarthatóságról, cégvezetésről és a nehéz élethelyzetek túléléséről szóló könyve tavasszal jelent meg, Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető címmel. Rákbetegségéről nemcsak a kollégáival, hanem nyilvános szereplései során is nyíltan beszélt, a céges felsővezetői körben ritkán tapasztalható őszinteséggel és egyedi hangvételben osztja meg gondolatait, történeteit.