Már rendelhető a magyar gyártónál a hazai innováción alapuló, világújdonságnak számító fejlesztés.

Ablakfűtés

Az utóbbi évek egyik páratlan épületgépészeti fejlesztése az EnerGoWindow (EGW) márkanéven gyártott fűtőüveg, amely az ablaküveg felületeket használja hőleadóként, miközben az üveg optikai és más tulajdonságai nem változnak, és az ablakkeretek anyaga is közömbös.

Az EGW mellett a fűteni kívánt épületben nincs szükség más fűtési célú gépészeti berendezésre, vagy a szokásos hőleadó felületekre ‒ radiátorok, padló- és falfűtés, fűtőpanelek stb. ‒ ismertette a részleteket a gyártó cég, az EGW Technologies vezetője.

Szentesi László hozzátette: hálózati áramon kívül, kizárólagos fűtési megoldásként használva az EGW-nél a fűtendő alapterület 20-30%-át kitevő üvegfelületre van szükség, ami egy újonnan épült ingatlanban szinte mindig adott.

Az infrasugárzóként is működő rendszer hatásfoka összevethető a legkorszerűbb fűtési technológiákkal, amit a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának tavalyi laborvizsgálata is igazol.

Ugyanezen tanulmány és a tapasztalat a hőérzetet és a gyors működést is igazolja, valamint az is, hogy a hőleadás csak a fűtött térben jelentkezik.

Saját okosotthon-szoftvere is van

A környezetbarát megoldás bármilyen szokásos módon szabályozható, de méri a páratartalmat és a hőmérsékletet. Saját okosotthon-szoftvere is alkalmas a szellőzés, a klíma, vagy az árnyékolástechnika távoli vagy automatikus vezérlésére.

A szakember szerint a rendszer nemcsak működését tekintve gazdaságos, de gyors megtérülést is ígér, mivel bekerülési ára alatta marad egy hagyományos épületfűtő-rendszerének , beleértve a hőszivattyúkat is.

Szentesi László kiemelte, a fűtőfelület semmiben nem változtatja meg a nyílászárók működését, tehát továbbra is nyithatóak maradnak, kerülhet rájuk redőny, az üveg nem tükröz, az átlátszóságát sem befolyásolja.

Az olyan terekbe, mint a fürdők, ahol megfelelő méretű ablakfelület gyakran nem áll rendelkezésre, azonos elven működő kiegészítő eszközök telepíthetők, például tükör vagy törölközőszárító.