A Nokia vezetheti az Európai Bizottság (EB) által támogatott 6G projektet, amely azt kutatja hogyan játszhat kulcsszerepet a hatodik generációs mobil technológia a fenntartható jövő építésében Európában.

Hét év és már a 6G korszak indulhat élesben

Miközben még az 5G technológia is csak a „forrongás” időszakában van, annak összes köztes lépcsőjére építkezve, a kutatók már a következő mobil generáció lehetőségeiben gondolkodnak.

A legtöbb előrejelzés szerint 2030. utánra várt generációváltás mindenekelőtt nagy hatással lesz az intelligens energiahálózatokra, az e-egészségügyre és a mezőgazdaságra. Az első ugyancsak európai kísérletek, és a technológia első fehér könyve az oului egyetem szakemberei jóvoltából már öt éve, hogy megjelentek.

A generációváltó elméletek közül figyelemre méltó volt az OPPO kínai okostelefon márkáé, amely már 2021-ben biztosra vette, hogy a 6G szabványosítása már 2025-ben megkezdődhet, a kereskedelmi jellegű szolgáltatások pedig tíz évre rá indulhatnak el.

Startol a SUSTAIN-6G projekt

A témában legfrissebb európai fejlemény, hogy a brüsszeli bizottság által támogatott Smart Networks and Services Joint Undertaking elnevezésű köz- és magán finanszírozású partnerség a Nokiának szavazott bizalmat az uniós finanszírozású SUSTAIN-6G projekt irányítására – olvasható a Mobile World Live-on.

A kezdeményezés célja, hogy megoldásokat dolgozzon ki a fenntarthatósági kihívásokra, „a 6G által kínált eszköztár segítségével”.

A finn technológiai cég feladata egy „innovátorokból” álló konzorcium vezetése, amely jelentős időt fordít majd három kiemelt gazdasági terület: az intelligens energiahálózatok, az e-egészségügy és a telemedicina, valamint a mezőgazdaság felhasználási eseteinek kidolgozására.

Az első területen a konzorcium azt vizsgálja, hogyan használható a 6G az energiaigényt kezelő mikrohálózatok létrehozására, valamint a hálózatok valós idejű vezérlésére szolgáló mesterséges intelligencia-technológiák alkalmazására.

Az e-egészségügy területén a csoport feladata lesz új ötletek generálása azzal kapcsolatban, hogy a 6G infrastruktúra hogyan hasznosítható az orvosi adatok elemzésére és továbbítására.

Végül, a konzorcium azt is vizsgálja, hogy a 6G hogyan allokálható a nagy sávszélességet, érzékelést, telemetriát, adatelemzést és automatizálást igénylő intelligens mezőgazdasági alkalmazásokhoz.

A projekt munkálatai 2025. januárjában kezdődnek, és a tervek szerint 2027-ben fejeződnek be. Az Európai Bizottság a Nokiát választotta ki a Hexa-X projektekkel kapcsolatos munka vezetésére is, amelyek egy szabványosítandó 6G platform létrehozására szolgálnak.