Az Európai Űrügynökség(ESA) történelmi jelentőségű szerződést kötött a Puli Space Kft-vel. Ennek keretében a szakmai szervezet a világon először vásárol Holdról szerzett kutatási adatokat, egy, az utóbbi égitesten megvalósuló kereskedelmi mélyűri küldetés keretében.

Az Intuitive Machines második holdi küldetése (“IM-2”) legkorábban február végén indulhat, a fedélzetén pedig ott lesz a Puli Space Technologies vízszimatolója,a Puli Lunar Water Snooper (PLWS) nevet viselő miniatűr neutron spektrométer.
A készülék a Hold déli sarkvidéki területén vízjégre vonatkozó adatokat gyűjt majd. Az Intuitive Machines rakétameghajtású drónján, a Micro Nova Hopper-en elhelyezett eszköz egy állandóan árnyékos kráter területéről is – minden idők első – közvetlen felszíni mérési adatait szolgáltathatja, ahol a hőmérséklet mínusz 200 Celsius-fok körül mozog.
A Hold az utóbbi időben ismét kiemelt figyelmet kap. Miután India és Japán is sikeresen végrehajtott küldetéseket erre az égitestre, amelyen már öt ország landolt, a houstoni székhelyű Intuitive Machines tavaly februárban juttatott űreszközt a Hold felszínére.
Ezért is fontos a magánszektor számára a Holdon való jelenlét
Az Egyesült Államok és Kína is dolgozik az állandó humán jelenlét feltételeinek a megteremtésén a Holdon, amit jelentős magánszektorbeli befektetések is támogatnak. A Hold egyre érdekesebb célponttá válik a gazdaságilag fenntartható űrtevékenység számára.
Az égitest egyik legígéretesebb potenciális erőforrása a vízjég, A fenntartható holdi vízkinyerés katalizálhatja az állandó holdi bázisok létrehozatalát, és elősegítheti egy megfizethető ciszlunáris (a Föld és a Hold közötti térség), valamint mélyűri szállítórendszer kiépítését, amely fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és elérhetőbbé tenné az űrutazásokat.
Az első lépés a lehetséges lelőhelyek feltárása: szükség van arra, hogy kiderüljön, hol találhatóak az erőforrások, mennyi van belőlük, mennyire nyerhetők ki, és mennyit érnek az adott termékek.
A korábbi, Hold körüli pályáról végzett mérések több közvetlen tudományos bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy hidrogén (H2O és OH molekulák formájában) található a Hold felszínén, de az eloszlása jelentősen változik.
Ezeknek az adatoknak a térbeli felbontása azonban nem elegendő a potenciális bányászati helyek meghatározásához, szükség van a vízjég helyi koncentrációinak feltérképezésére is a felszínen.
A neutronspektroszkópia, amelyet az említett mérésekben is használtak, kulcsfontosságú módszer a hidrogén – és így közvetve a vízjég – koncentrációjának meghatározásához a holdi talaj (regolit) felső egyméteres rétegében.
A magyar Puli Space Technologies és az Intuitive Machines együttműködése az első kísérlet a vízjég-koncentráció feltérképezésére a Hold felszínén. A küldetés során a Puli Space már említett miniatűr neutron-spektrométerét alkalmazzák, amely mindössze 10x10x3,4 cm méretű és alig 400 gramm tömegű.
A készüléket az Intuitive Machines Micro Nova Hopper nevű autonóm rakétameghajtású drónján helyezték el. A drón a Hold déli sarkvidéke körüli állandóan árnyékos területek környezetét fogja kutatni, és elsőként tervez leszállást egy ilyen árnyékos kráterben.
Az ESA és a Puli Space közötti szerződés az állami ügynökségek és magánvállalatok közötti jövőbeli partnerségek előkészítését is elősegíti. Az ESA szorosan együtt fog működni a Puli Space csapatával az adatok elemzésében és szabványosításában, ezek később nyilvánosan is elérhetőek lesznek.
„A nemzetközi elismerés fontos számunkra, mivel elősegíti a további munkáink tervezését és validálását. Referenciaként szeretnénk kidolgozni az első mélyűri adatértékesítési folyamat további részleteit is az ESA-val” – mondta Pacher Tibor, a Puli Space Technologies alapítója.
„A Puli Space Technologies-szel való partnerségünk remek példa arra, hogyan támogathatják az ilyen infrastrukturális megoldások a Hold egyik legnehezebb környezetében végzett úttörő kutatásokat” – emelte ki Trent Martin, az Intuitive Machines űrkutatási rendszerekért felelős alelnöke.
„Nagyon várjuk már a küldetést, és kíváncsian figyeljük majd, mit árulhatnak el számunkra ezek az adatok a víz természetéről a Holdon” – jegyezte meg James Carpenter, az ESA Holdkutatási Irodájának vezetője.
Ez a Puli nem az a Puli
A Puli név már ismerős lehet a számunkra, nemcsak egy magyar kutyafajta révén, hanem az első hazai tervezésű és gyártású kisautó okán is, amely a 80-as években jelent meg.
A később elektromos változatban is elkészült „magyar autót” a hódmezővásárhelyi Hódgép gyártotta, ameddig bírta, egészen a 90-es évek elejéig.
A Puli Space Technologies Kft. viszont egy budapesti székhelyű űrtechnológiai cég, amely 2010-ben alakult, azzal a céllal, hogy a gyorsan növekvő magán Hold-biznisz részévé váljon.
A névhez az ötletet nem a fent említett kisautó adta. Az űripari csapat olyan nevet keresett, amely külföldieknek is jól kiejthető, de egyben magyar vonatkozású is – magyarázta megkeresésünkre Pacher Tibor.
A Puli Space Technologies egy olcsó, könnyű, egyedülálló mobilitási képességekkel rendelkező holdjáró rover, továbbá olyan mérőeszközök fejlesztésén dolgozik, amelyek képesek túlélni a szélsőséges holdi környezetet. A Holdon lévő erőforrásokat akarnak felfedezni, és segíteni azok holdfelszíni hasznosítását.