Az első hét év több mint 3 milliárd letöltést hozott a kínai közösségi médiaoldal számára,amely márkaértékben is lekörözte az elsőgenerációs riválisokat. Eljött annak is az ideje, hogy a TikTok ne csak előre, hanem hátra is tekintsen, kihívója is akadhat a feltörekvő BeReal révén.

TikTok-titok

A közösségi médiaoldalt 2016-ban indította el a kínai ByteDance technológiai cég, és azóta töretlenül növekszik a népszerűsége – derül ki abból az összeállításból, amit a business2community médiaoldal készített a social media piacról megjelent globális jelentések, elemzések alapján.

A felhasználói kör

A TikTok világszerte 1 milliárd aktív felhasználóval rendelkezett a 2021. negyedik negyedévi adatok alapján, a felhasználók átlagosan napi 46 percet töltöttek az oldalon. A kínai alkalmazás napi háromszor több aktív felhasználóval rendelkezik, mint a Snapchat. Utóbbinak idén napi 375 millió aktív felhasználója volt, zömében a Z-generációból.

Az idei második negyedévi adatok azt mutatják, hogy a TikTok felhasználóinak 60%-a Z generációból származik (11 és 26 év közöttiek). A fennmaradó részből 35 százalék a millenniumiak(Y-generáció) köreiből kerül ki. Meglepő ugyanakkor a nemek aránya, ami a statisztikák szerint a felhasználók 57%-a nő és 43%-a férfi.

A TikTok-felhasználók átlagosan 11 percet töltenek az alkalmazáson munkamenetenként, ezt a tavalyi első negyedévi adatok mutatják. (A sikeres tartalom jó mutatója az oldalon vagy alkalmazásban eltöltött idő.) Összehasonlításként: a Facebook átlagos munkamenetének hossza nagyjából 4,82 perc, az Instagram átlagos munkamenete pedig 7 perc 37 másodperc.

Szakértők szerint a kínai oldal erős algoritmusának köszönhetően rendkívüli függőséget okoz, úgymond nem lehet letenni. A kutatások azt mutatják, hogy egy átlagos TikTok-felhasználó 2023-ban naponta 19 alkalommal nyitja meg az alkalmazást. Ez több mint kétszer annyi megnyitás, mint egy átlagos Facebook-felhasználóé, aki zömében napi 8-szor nyitja meg az alkalmazást.

A legfrissebb kimutatások szerint a TikTok-felhasználók 83%-a tesz közzé videót, vagyis míg sok felhasználó nézi és kommentálja a bejegyzéseket, elég sokan vannak az aktív táborban is, ahol saját videókat tesznek fel.

Az élő közvetítés is egyre népszerűbb minden platformon, ez a TikToknál megközelíti a globális megtekintési idő negyedét. A GlobalWebIndex felmérése szerint 2020 júniusában a felhasználók nagyjából 26%-a használta a TikTokot élő közvetítések megtekintéséhez.

A TikTok és a riválisok

Az idei első negyedévi adatok alapján az alkalmazás a világ legértékesebb közösségimédia-márkája lett megelőzve versenytársát, a Facebookot is. A Brand Finance éves Global 500 felmérése szerint a TikTok értéke 65,7 milliárd dollár volt, míg a Facebook 100 milliárdról 58,8 milliárd dollárra esett vissza, az Instagramé pedig jelenleg 33,48 milliárd dollár.

Ami a jövő generációját illeti a gyerekek átlagosan nagyjából 23 perccel többet töltenek naponta a TikTokon, mint a YouTube-on, ami még inkább bizonyítja, hogy az alkalmazás vonzó a fiatalabb generációk számára.

A kínai oldal felhasználóinak közel a kétharmada nincs ott a Twitteren, 40%-ának pedig nincs Facebook-profilja sem.

Az összeállítás a feltörekvő riválisok között a BeReal említi, amely a 2022. harmadik negyedévi adatok alapján, azt mutatja, hogy a BeRealt használó fiatalok közel harmada már napi szinten használja utóbbi alkalmazást.

A BeReal egy viszonylag új jelenség, amely szintén a fiatalabb generációt kívánja megszólítani. Az Egyesült Királyságban a jelentések szerint a 16 és 18 év közötti közösségi médiát használók 31%-a használja naponta a BeRealt, és ez a mutató folyamatosan növekszik. A BeRealnak 2023 első negyedévében 47,8 millió havi aktív felhasználója volt, és naponta 13 millióan használták az alkalmazást.

Ami a felhasználók földrajzi megoszlását illeti, 2022-ben az Egyesült Államok állt az élen, 135 millióval, második helyen volt Indonézia 99,07 millióval, a harmadik Brazília 73,58 millióval. Európán belül az Egyesült Királyságban használták tavaly a legtöbben az alkalmazás, mintegy 17,5 millióan.

TikTok-titok

Kit követnek a legtöbben, és a ki a legjobban fizetett TikToker

Az idei második negyedéves Statista kimutatások szerint Kabane Lame a világ legkövetettebb TikTok-bejegyzője, 155 millió követővel, megelőzve az eddigi címvédő Charli d’Ameliót, akinek most 150,1 követője van.

Ettől függetlenül Charlie D’Amelio maradt egyelőre a legjobban fizetett TikToker, évente 20 millió dollárt keres az oldalon végzett tevékenységével.

A TikTok, a márkák és az üzleti marketing

A márkák egyre jobban megkapcsolódnak az alkalmazásba, hogy közvetlen kapcsolatba léphessenek a fiatal fogyasztókkal. Nem elég ugyanakkor, ha a márkák csak egyszerűen megjelennek a platformon – részt kell venniük abban is, hogy megnyerjék a fogyasztókat. A TikTok tanulmánya szerint a felhasználók 70%-a értékeli, ha a márkák új trendeket és kihívásokat hoznak létre a felhasználóknak.

Az üzleti marketing egyelőre még nem értékeli túl magasra a kínai alkalmazást, a tavalyi adatok szerint a TikTok csak a 6. legnépszerűbb platform a számukra, jóval lemaradva a Facebook (1.) és az Instagram mögött.

A marketingesek 90%-a tavaly még első helyen a Facebookot használta vállalkozása népszerűsítésére, míg 79%-uk az Instagramot. A TikTok használati aránya csupán 18% volt.

Az üzleti marketing kedvenc közösségi platformjai:

• Facebook 90%

• Instagram 79%

• LinkedIn 61%

• YouTube 52%

• Twitter 43%

• TikTok 18%

• Snapchat 4%

Az alkalmazás a híroldalaknak is fontos lehet. A Pew kutatócég közvélemény-kutatása szerint a 30 év alatti amerikai felnőttek 25%-a rendszeresen értesül az aktuális hírekről aTikTokról, vagyis gyorsan válhat egy olyan platformmá is, ahol a hírfogyasztók is megkapják a nekik szóló tartalmakat.

Ahol már nem támogatják, nem tűrik, hanem egyenesen tiltják

A legfrissebb jelentések szerint jelenleg a TikTokot három országban tiltották be, részlegesen, vagy teljesen. A kormányok adatgyűjtéssel és számítógépes támadásokkal kapcsolatos növekvő aggodalma miatt a TikTok számos kormány ellenőrzése alá esik a kínai kormánnyal való szoros kapcsolata miatt.

Az Egyesült Államokban jelenleg épp egy jogszabályt vitatnak meg a képviselőházban. A kormányzati szervek ugyanakkor már betiltották az alkalmazást az ott dolgozók eszközein az Egyesült Államokban, Kanadában, Tajvanon és három vezető uniós szervben. A közösségi média alkalmazás teljes körűen jelenleg Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban tiltott.