Februártól Bánhegyi Zsófiát nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság kereskedelmi igazgatójának. A kereskedelmi igazgatóság feladatköre ezzel együtt kibővült a marketing feladatokkal, valamint a piackutatási és üzleti elemzési tevékenységgel is.
Bánhegyi Zsófia több mint négy éve csatlakozott a Szerencsejáték Zrt.-hez, ahol eddig a vállalat marketing és kommunikációs tevékenységét irányította. Az elmúlt hónapok során – meglévő pozíciója mellett – tevékeny részt vállalt a társaság számos, a kereskedelmi területet érintő projektjében.
A vezetésével valósult meg többek között a MOL hálózatbővítési projektje, és közvetlenül irányítja a társaság monopol szegmenseit lefedő mobilapplikációs fejlesztés várhatóan év végére lezáruló folyamatát.
Az elmúlt négy évben számos általa vezetett kampány nyert hazai és nemzetközi elismeréseket. Tavaly a hazai médiaipar második legbefolyásosabb női szakemberének választotta a zsűri a Marketing és Média éves szavazásán.
„Megtiszteltetés a számomra, hogy Magyarország egyik legnagyobb hálózatát irányíthatom, és olyan digitális megoldásokat vezethetünk be a jövőben, amelyek tovább növelik majd a játékélményt, valamint segíthetem a vállalatot abban, hogy az online sportfogadás piacán megőrizze domináns piaci pozícióját. Kiemelt feladatomnak tartom azt is, hogy javítsam a vállalat mintegy 180, fogyatékossággal élő alkalmazottjának a munkahelyi lehetőségeit” – nyilatkozta a kinevezése kapcsán.
Változatos karrier út az FMCG szektortól a közigazgatáson és a távközlésen át az SZRT-ig
Bánhegyi Zsófia a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economics egyetemen.
Szakmai pályafutását – már az egyetemi évek alatt – a Nestlé Magyarországnál kezdte, ezt követően a KLM légitársaság Közép-Kelet Európáért felelős menedzsereként dolgozott.
A Heti Válasz Kiadó lapigazgató-helyettesi pozíciójában 2006-tól a kiadóvállalat terjesztési, kereskedelmi, és online fejlesztési tevékenységéért felelt. Négy évvel később a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetőjének nevezték ki.
Két év múlva visszatért a versenyszektorba, ahol a frissen alakult T-Systems Magyarország Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatói pozícióját töltötte be. Onnan 2015. október 1-jétől lépett tovább a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatói pozíciójába, és építette fel az integrált csoport szintű szervezetet, de továbbra is részt vett a T-Systems Magyarország menedzsmentjének működésében.
Négy évvel később csatlakozott a nemzeti lottótársasághoz, ahol mostani váltásáig, idén január 31-ig volt a társaság marketing és kommunikációs igazgatója.