Új elnökséget választott tisztújító közgyűlésén az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az informatikai egyesület elnökévé Beck Györgyöt választották, aki emellett marad a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke is.

 

Beck GyörgyBeck György a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézetnél kezdte pályafutását, később a SZÁMALK-nál szoftverek adaptálását és alkalmazások fejlesztését irányította. Egyik alapítója volt az amerikai Digital Equipment Corporation magyar leányvállalatának, ahol szoftvertámogatási , majd üzletágvezető, később a cég vezérigazgatója lett. A Digital és a Compaq összeolvadása után a Compaq vezetői posztját töltötte be egészen 2002-ig, amikor utóbbi cég beolvadt a HP-ba. A fúzió után a HP Magyarországot vezette 2007-ig. Ekkor iparágat is váltott a Vodafone Magyarország kérte fel a cég vezetésére, 2011-ben pedig a vállalat elnöke lett.

Az NJSZT elnökségében öt alelnököt is választottak, ők a következők:

Charaf Hassan a BME tanszékvezető egyetemi tanára, Erdősné Németh Ágnes középiskolai tanár, az NJSZT Zala megyei területi szervezet vezetője, Gacsal József, az IVSZ korábbi alelnöke, jelenleg a Cyber Services Zrt. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója.

Szalay Imre informatikus, a DEC, Compaq és HP cégek szolgáltatási üzletágának volt vezetője, a Project Management Institute (PMI) Magyar Tagozat alapító elnöke. Váncza József villamosmérnök az MTA SZTAKI Mérnöki és Üzleti Kutatólaboratórium vezetője, a BME docense.

Az elnökség Csányi Pétert és Pálfalvi Csanádot állandó tanácsadónak kérte fel. Csányi Péter az OTP Digitális Értékesítés és Fejlesztés Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. Pálfalvi Csanád pedig az evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatója, mérnök-informatikus.

Megújult az NJSZT felügyelőbizottsága is, amelynek a munkájában Pompéryné Mihály Klára adószakértő és okleveles könyvvizsgáló eddig is részt vett. Csatlakozott hozzá Gyenizse Pál, a GriffSoft Zrt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese, az NJSZT korábbi alelnöke és Havas István, az Ernst and Young volt vezérigazgatója.

A megújult vezetésű Társaság operatív irányítója továbbra is Alföldi István ügyvezető igazgató marad.