Komoly várakozások után megnyitotta első budapesti irodáját az Amazon Web Services (AWS), és újabb fejlesztéseket ígér Magyarországon.
Az új budapesti központ révén a cég még több támogatást adhat az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi vállalatok, köztük nagyvállalatok, bankok, startup-ok, egyéb vállalkozások, valamint a közszféra szervezetei számára.
„Miután Budapesten hihetetlenül tehetséges, magasan képzett kreatív emberek élnek és köszönhetően annak, hogy egyre többen térnek át az AWS megoldásaira úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk a budapesti irodánkat” – mondja Przemek Szuder, az AWS közép- és kelet-európai régiójának lengyel vezérigazgatója.
Kiszolgáló bázissal indultak Magyarországon
A mostani lépés előtt 2020. januárjában az AWS létrehozta a budapesti kiszolgáló bázisát, amely hozzákapcsolta Magyarországot az AWS globális infrastruktúra-hálózatához.
A bázissal olyan technológiákat tesznek elérhetővé a helyi ügyfeleknek, mint az Amazon CloudFront tartalomszolgáltató hálózati szolgáltatás, az AWS rendszerein futó alkalmazások számára védelmet garantáló AWS Shield, valamint az AWS WAF, amely a webes alkalmazásokat védi a gyakori támadásoktól.
A magyarországi ügyfelek az AWS rendszerét a mobilos, webes és közösségi alkalmazásoktól kezdve a fejlesztési és tesztkörnyezeteken át a mesterséges intelligenciához (AI), a gépi tanuláshoz (ML), a Big Data elemzéshez, valamint a dolgok internetéhez (IoT) kapcsolódva, továbbá a vállalati üzleti alkalmazások, és a kritikus fontosságú számítási feladatok futtatásához használják.
Az AWS már jelenleg is, több száz fős magyar „rajongói” táborral rendelkezik, amely az AWS ügyfeleiből, felhasználóiból és a technológia iránt lelkesedő emberekből áll. A cég a magyar fővárosban rendszeresen tart lokális találkozókat, amelyek platformot biztosítanak a legjobb gyakorlatok megismerésére és a tudásmegosztásra, valamint a kapcsolatok kiépítésére.
Az AWS támogatja a startupokat és az oktatást
Az AWS évek óta támogatja a magyar startup és technológiai közösséget, valamint a diákokat és az tanárokat olyan programokon keresztül, mint az AWS Academy és az AWS Activate. Ezek mellett mostantól nálunk is bevezeti az új AWS Skill Builder programját.
• Az AWS Academy egyetemi hallgatóknak és oktatóknak nyújt segítséget az AWS felhőalapú számítástechnikai megoldásait érintő ismeretek és készségek fejlesztéséhez. Az AWS Academy magyarországi tagintézményei közé tartozik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
• Az AWS Activate a startupok számára nyújt erőforrásokat az AWS rendszerére való áttéréshez. A cég hozzáférést ad olyan inkubátor szervezetekhez, kockázati tőkebefektetőhöz is, mint a Startup Hungary, a Day One Capital és a Hiventures.
• Az AWS Skill Builder az AWS Training and Certification digitális tanulási központja több mint 600 ingyenes tanfolyammal. Azok, akik feliratkoznak a AWS Skill Builder programra gyakorlatias, interaktív AWS-környezetben mélyíthetik el a felhős ismereteiket.
Így néz ki a hazai partnerhálózat
A világszerte tízezer független szoftvergyártót (ISV) és rendszerintegrátort (SI) tömörítő AWS Partner Network (APN) magyarországi partnerei és AWS-disztribútorai közé tartozik egyebek mellett az Ingram Micro, vagy a TD SYNNEX Corporation.
A magyar rendszerintegrátorok: köztük a Cheppers, a Crayon, a Snapsoft, a SoftwareOne, a Sonrisa, a TC2 és a 4IG, a nemzetközi AWS-partnerek, mint az Accenture, a Deloitte, a DXC Technologies, az NTT, a PwC és a Telekom, a vállalati és a közszféra számára nyújtanak segítséget az AWS rendszerére való áttéréshez.
Az AWS megoldásait használó magyarországi független szoftverfejlesztők közé tartozik az ARH Zrt, a Chemaxon, a Lensa, a Loxon Solutions és a Prezi. A helyi ügyfelek az AWS Marketplace felületén kereshetnek rá az AWS-partnerek szoftvermegoldásaira, ahol azokat ki is próbálhatják.