Ezeket a legújabb, innovatív megoldásait mutatta be a Huawei a legutóbbi budapesti konferenciáján.

Innovatív

A kínai cég zöld adatközpontjával jelentősen csökkenthető az adatközpontok karbonlábnyoma. Az ezekben naponta képződő mintegy 2,5 kvintillió bájtnyi adat zömét hatalmas és meglehetősen energiaigényes adatközpontokban tárolják.

Becslések szerint globálisan nagyjából 250 TWh-ra tehető az adatközpontok energiafogyasztása, ami a világ teljes áramfogyasztásának mintegy 1 százalékát jelenti.

A Huawei által kifejlesztett zöld adatközpont a nagy sűrűségű hardvertervezés révén tudja jelentősen csökkenteni a tárolóeszközök fizikai méretét és a rendszer energiafogyasztását. A vállalat SSD-alapú megoldásának ugyanis 70 százalékkal kisebb az energiafogyasztása, fele akkora a helyigénye.

A nagy hardversűrűségnek köszönhetően pedig negyed akkora a hőkibocsátása – ezáltal a hűtési igénye is – mint a hagyományos merevlemezeknek (HDD).

Az adatközpont a nagy mennyiségű duplikált adat problémáját is megoldja. A deduplikációs algoritmusok segítségével javítja a tárhely kihasználtságát. A nyers adatokat ugyanazon tárolókapacitás mellett akár 91 százalékkal is össze lehet tömöríteni.

Innovatív

Már csak karnyújtásnyira az okos kórház?

A Huawei szerint az egészségügy digitalizációja olyan területeken hozhat átütő megoldást, mint a távdiagnosztika vagy a betegfelügyelet, amely a többi között megoldást kínálhat az egészségügyi szakemberek hiányára is.

Az Okos Kórterem megoldás hálózatba köti a különféle diagnosztikai eszközök és gépeket, lehetővé téve az adott osztályon tartózkodó betegek egészségügyi értékeinek, vagy egy infúzió adatainak valós idejű megjelenítését és követését mondjuk akár egy nővérszobából is. Az orvosok, ápolók így értesülhetnek arról, hogy mikor szükséges infúziót cserélni, vagy a helyszínen azonnal intézkedhetnek, ha a páciens egészségügyi értékei ezt indokolják.

A Huawei IoT konvergens azaz utólagos kábelezést nem igénylőhálózati megoldásához egyszerűen csatlakoztathatók a legkülönfélébb Bluetooth, vagy RFID technológiát használó egészségügyi IoT eszközök. A megoldás a betegadatok megjelenítése és valós idejű monitoringja mellett arra is lehetőséget ad, hogy nagyobb értékű eszközök vagy a személyzet helyzetét nyomon kövessék a kórházban.

Az orvosi diagnosztikában jelentenek előrelépést a Huawei F5G vezetékes és hibrid vezetékes-elektromos hálózati megoldásai. Egy átlagos kórházban naponta sok tízezer kép készül a különböző képalkotó vizsgálatok – például a CT vagy MRI felvételek készítése során.

A DVD lemezekre, vagy egyéb adathordozókra írt felvételeket nemcsak a betegnek körülményes magával vinni, hiszen az könnyen el is kallódhat, hanem az orvosok egymás között is nehezen tudják megosztani a felvételek 3D-s képét, ha más orvosokkal van konzultációra szükség.

A Huawei hálózati és tárolási megoldásaival másodpercek alatt betölthető akár több száz képcsoport is, az orvosok valós időben, szinte késleltetés nélkül, 3D-ben láthatják a felvételeket, azokat videókonferencia keretében megoszthatják egymással, használhatják oktatási célokra vagy a távoli orvosi-beteg konzultáció során is.

Részben a szakemberhiánnyal küzdő patológusok munkáját is segítendő, a leletek, vizsgálatok eredményei nemcsak helyben értékelhetők, hanem azonnal elérhetők a távolban dolgozó szakemberek számára is.

A különböző minták, leletek hatalmas tárolási kapacitásigényére a technológiai cég többszintű tárolási megoldást nyújt. A friss mintákat egy-két hétig egy egyszerűen elérhető, kereshető gyorstárolóban tárolják el, majd a fájlok tömörítve egy köztes tárba kerülnek, ahol még mindig elérhetőek online, majd egy tartós tárba mentik az adatokat.

Ilyen is lehet a jövő iskolája

Innovatív

Az Okos Tanterem megoldásba integrált IdeaHub intelligens tábla az együttműködési és kommunikációs funkciók széles skáláját ötvözi, az intelligens kézírás-felismeréstől, a nagy felbontású (HD) videokonferenciáig és a vezeték nélküli tartalommegosztásig.

Míg az AI-algoritmusok pontos, hatékony számításokat tesznek lehetővé, automatikusan generálnak diagramokat, akár 12 beépített mikrofont, hat hangszórót és egy 4K-s kamerát is képesek társítani, javítva a kommunikáció minőségét és ezáltal a hatékonyságot. Eközben más technológiák olyan funkciókat is lehetővé tesznek, mint a tanár által készített jegyzetek automatikus átvitele a diákokhoz az órák alatt.

A Hybrid Learning megoldással az oktató egyszerre tud dolgozni a jelenlévő és a távolról bejelentkező diákokkal, akik egy kód beszkennelésével csatlakozhatnak a kiscsoportos munkához, a tanár eáltal leadott tananyagot, amely azonnal megjelenik a csoportos és egyéni eszközökön.

A diákok QR kóddal olvashatják be a tananyagot és továbbíthatják azoknak, akik nem tudtak részt venni az órán, a kézírás nyomtatott betűkké konvertálható, hogy az előadás tartalma érthetőbb legyen. A tanóráról olyan videó rögzíthető, amely automatikusan feliratozza az élőbeszédet, és meg is szerkeszti a videót, így az később is visszakereshető, megnézhető.