Az európai okostelefonpiac 5. legnagyobb szállítója Párizsban mutatta be a HONOR 200 sorozatot, amelyen az AI-jal támogatott portréfotózási képességek kerültek előtérbe.

Az európai okostelefonpiacon jelenleg az 5. legnagyobb szállítónak számító márka Párizsban mutatta be a HONOR 200 sorozatot, amelyen elsősorban az AI-jal támogatott portréfotózási képességek kerültek előtérbe.
Ehhez kapcsolódóan az eseményen a cég részletezte együttműködését a legendás párizsi portréfotózási stúdióval, a Studio Harcourt-tal.
A márka termékfejlesztési csapata a Harcourt szakértő fotósaival több ezer képet elemeztek, hogy közösen dolgozzák ki a HONOR AI portré motorját.
Tony Ran, a HONOR európai elnöke ennek kapcsán kiemelte: „A HONOR 200-zal új mércét állítunk fel az okostelefonos portréfotózásban, szó szerint a zsebekbe, táskákba helyezve egy hordozható stúdiót”.
Ennek kapcsán azt is bejelentették, hogy együttműködést kötöttek a neves portréfotóssal, Rankinnel, aki olyan hírességekről készített ikonikus felvételeiről híres, mint II. Erzsébet királynő.
A portréfotózás legfontosabb eszközei a fény és az árnyék, így a HONOR 200 sorozat fejlett hardverrel és aprólékosan kidolgozott, AI-alapú szoftverrel rendelkezik, amely a környezeti fények nüanszait is felismeri és értelmezi.
A HONOR 200 Pro 50MP-es fő portrékamerája Super Dynamic H9000 érzékelővel van felszerelve, amivel még gyengébb fényviszonyok mellett is lehet minőségi képeket készíteni.
A 2,4μm-es pixelmérettel rendelkező 4 az 1-ben pixel binning technológiával az apró részletek is minden esetben láthatóak maradnak. A HONOR 200 Pro emellett 50MP-es portré-telefotó kamerával és a Sony testreszabott teleobjektív érzékelőjével is rendelkezik, ami a távoli fotózást segíti.
Innovációk a szemkímélő kijelzőben
A HONOR 200 Pro 3840Hz-es PWM fénytompítással rendelkezik, ami megkapta a TÜV Rheinland Flicker Free Display és Full Care Display tanúsítványait. A széria Natural Tone 2.0 funkciót is kapott, amely a környezeti fény alapján optimalizálja a kijelző színhőmérsékletének fokát.
Az AI Circadian Night Display funkcióval és az AI segítségével a rendszer intelligensen állítja be a rendszer a képernyő színhőmérsékletét a kék fény korlátozására, míg éjszaka a melatonin kiválasztódását elősegítő beállításra vált, hogy a felhasználók alvási ciklusa alapján javítsa az alvás minőségét.
A sorozat támogatja továbbá az Adaptive Dimming funkciót, amely a külső fények és az alkalmazáshasználat alapján szabályozza a képernyő fényerejét, így biztosítva a jobb vizuális élményt.
Az 1,5K-s, négyszeresen ívelt lebegő kijelző és a 4000 nites maximális HDR fényerővel a termékcsalád lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy még közvetlen napfényben is hibátlanul láthassák készüléküket.
Erőteljes hardverháttér
A HONOR 200 Pro nagyméretű, 5200mAh kapacitású szilícium-szén akkumulátorral van felszerelve, amely akár 61 órányi folyamatos zenei streaminget tesz lehetővé egyetlen feltöltéssel.
A felhasználói hatékonyság maximalizálásáért a prémium modell szuper-töltési képességekkel is rendelkezik. A 100W-os vezetékes szupergyors és a 66W-os vezeték nélküli HONOR szupergyors töltési funkciókkal a felhasználók mindössze 41 perc alatt teljesen feltölthetik készüléküket.
A HONOR 200 Pro 12 GB-os memóriával és 512 GB-os tárhellyel rendelkezik. A Snapdragon 8s Gen 3 mobilplatformmal felszerelt készülék processzorának órajele akár a 3 GHz-et is eléri, ami zökkenőmentes vizualitást és valós idejű reakciókat garantál.
A MagicOS 8.0 olyan funkciókkal bír, ilyen a Magic Portal, a Magic Capsule és a Magic Ring, amelyek természetesebbé teszik a felhasználók digitális interakcióit.
A sorozat része még a HONOR 200 Lite, amely a nagyteljesítményű hármas kamerarendszerével kiváló a portréfotózásra. A rendszer egy f/1,75 rekeszértékkel és HIGH-RES móddal rendelkező 108MP-es főkamerából, egy széles látószögű, mélységi, 5MP-es kamerából, valamint egy 2MP-es makró kamerából áll.
Az eszköz 8GB RAM-mal és 256GB tárhellyel van felszerelve.
Árak és elérhetőség
A HONOR 200 Pro fehér és fekete, míg a HONOR 200 zöld és fekete színekben lesz kapható. Mindkét készülék előrendelhető már most, ajándék töltővel és HONOR Pad 8-cal július 1-jétől. A HONOR 200 Lite kék és fekete színekben már most megvásárolható.
A HONOR 200 Pro 299 990 forintos, míg az 512GB-os HONOR 200 259 900 Ft-os, a 256GB-os HONOR 200 Lite pedig 239 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.
