Pályakezdő vagy még tanuló fotósok számára idén ismét meghirdeti tehetségfejlesztő programját a Canon Europe. A sikeresen pályázók szakértőktől tanulhatnak és lehetőséget kapnak munkáik nemzetközi szintű bemutatására.

Fotós tehetségfejlesztő program

A japán elektronikai gyártó európai központja már hatodik alkalommal indította el Canon Student Development Programme elnevezésű a professzionális fényképezés világába való betekintést kínáló kezdeményezését, amire Európából, a Közel-Keletről és Afrikából várja a jelentkezőket.

A program a mentoráltak fejlődésétől függően 6-12 hónapig tart, célja a fotóriporterek új generációjának kinevelése. A beérkezett munkákat az AFP, a Getty Images és a Reuters szerkesztői zsűrizi, ők választják ki a 100 legígéretesebb pályázót.

Mentorok segítik a felkészítést

A diákokat a program szakértő mentoraival kötik össze. Június és július során három virtuális megbeszélés keretében finomítják a portfóliót és a projekt szinopszisát, különös tekintettel a különböző szerkesztési lehetőségek kihasználására és a narratív képességek erősítésére, az alkotói jegyek erősítésére – áll a programot meghirdető közleményben.

Ezen megbeszélések alapján minden mentor megnevezi a saját legerősebb mentoráltjait. Közülük harmincat egy független zsűri választ ki a program következő szakaszaira, köztük a karrierjüket is meghatározó ötnapos workshopra, amelyet a világ egyik vezető fotóriportereknek szóló eseményéhez, a Visa pour l’Image fesztiválhoz kapcsolódva, a franciaországi Perpignan-ban rendeznek meg.

Az utolsó előtti napon a diákok csoportos portfólió értékelésen vesznek részt, elismert iparági szakértők – többek között Benoit Baume (Fisheye),Chiara BardelliNonino (Vogue Italia) és Fiona Shields (The Guardian) – vezetésével, ahol bemutathatják a munkáikat és véleményezhetik a társaiékat.

A legjobb öt diák bemutatkozhat a Hamburg Portfolió Review-n

A legutolsó fordulóba jutó öt diák pedig exkluzív lehetőséget kap Európa legújabb fejlesztési platformján a Hamburg Portfolio Review-n való bemutatkozásra. A három napos program alatt mindegyikük négy egyéni portfolió értékelésen vesz részt, munkáikat kiállítják a rendezvényen és találkozhatnak az ágazat vezető szerkesztőivel.

Az ezt követő hat hónap során további, hosszú távú mentorálást kapnak, emellett 2000 euró ösztöndíj és csúcskategóriás Canon felszerelés segíti karrierjük következő fázisát.

A program indulása 2017 óta több mint ezer diák vett részt a programban, közülük Ksenia Kulesova ismert fotóriporter lett, képei többek közt a The New York Times-ban és a Wall Street Journal-ben jelennek meg. Michele Spatarima már az AFP díjnyertes fotósa, aki az elmúlt évek történetének legfontosabb mozzanatait örökítette meg – például a Covid-19 pandémiát.

„Erre a fejlesztő programra Magyarországról is sokan pályáznak” – mondja Oláh Viktória, a Canon magyarországi marketing kommunikációs vezetője. Hozzáteszi: az erős versenyben többen kaptak meghívást a workshopokra is. Aki fotósnak készül, annak nemcsak a technikát kell jól ismerni, hanem önmagát is ismertté kell tenni, ehhez kapcsolatrendszert kell építeni, amiben sokat segítenek a mentorok.