Idén is meghirdeti mobilos fotósoknak szóló, Magic Moments Awards elnevezésű pályázatát a Honor.

Mobilos fotózók a Honor pályázatán

Hat kategóriában 59 díjjal várják az okostelefonon fotózókat, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és más témákkal nevezhetnek.

A több mint 100 ezer dolláros összdíjazású versenyre április 6-a és augusztus 6-a között lehet nevezni a hivatalos weboldalon vagy a közösségi médián keresztül. Az eredményhirdetés szeptemberben lesz.

George Zhao, az okostelefongyártó vezérigazgatója kiemelte a 2021-ben indított kezdeményezés célja, hogy nemzetközi platformot teremtsen az okostelefonos fotózásnak.

„Ebben a versenyben azonos feltélekkel nevezhetnek a profi fotósok, és a hétköznapi mobilos felhasználók is” – nyilatkozta Zhao, aki hozzátette, hogy az indulás óta 51 országból, 320 ezer jelentkezőtől több mint egymillió nevezés érkezett.

Komoly díjak várnak a győztesekre

A pályázaton összesen 100 ezer dollárnyi jutalmat osztanak szét az 59 díjazott között, beleértve a 15 ezer dolláros fődíjat is, amit az „Év fotósa” kap. Minden kategóriában az első három helyezettet díjazzák, akik 5 ezer, 3 ezer, illetve ezer dollár jutalmat kapnak.

A Recommendation Award és az Excellence Award díjaknak 20-20 nyertese lesz, akik egy Honor Magic6 Pro-t és a legújabb Honor N szériás termékeket kapják.

A mobilos fotózást kiemelten kezeli a gyártó, amely az ezt jelentősen javító mesterséges intelligenciába(AI) és az optikai technológiába fektet.

A csúcskategóriás Magic6 sorozat az okostelefonos sportfényképezésben a következő generációs Honor Falcon kamerarendszerrel és a márka platformszintű AI-jával rendelkezik, amivel minden helyzetben és a teljes fókusztartományban gyors fotókészítésre képes.

A professzionális minőségű fényképezőgépekével vetekedő Porsche Design Magic6 RSR fejlett HDR LOFIC érzékelővel és az autonóm vezetési technológiából adaptált LiDAR mátrix autofókusz rendszerrel emeli magasabb szintre az okostelefonos fotózást.

Április 6-tól augusztus 6-ig a pályázók a Honor hivatalos weboldalán küldhetik be pályamunkáikat. A beküldési felület április 6-án, magyar idő szerint reggel 9-kor nyílik meg. A pályázaton részt vehetnek azok is, aki a közösségi médiacsatornákon posztolnak, a képaláírásokba a #HONORMagicMoments feliratot írva.