A papíripar meghatározó cégének számító DS Smith kettős előléptetést jelentett be. A hazai egységet eddig vezető Fekete Zsolt régiós vezetőként folytatja, helyét Szabó Levente tölti be, aki már több mint 10 éve dolgozik a vállalatnál.

Fekete Zsolt DS SmirhA DS Smith magyarországi vállalatát több mint húsz éve irányító Fekete Zsolt új megbízást kapott, a DS Smith csomagolás divíziójának regionális üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozik tovább. A papíripari karrierjét 1985-ben kezdő szakember új szerepkörében elsősorban a vállalat stratégiáját meghatározó innovációs területért felel kelet-európai szinten.

Feladata az innovatív megoldások és lehetőségek felkutatása és meghatározása, illetve a kapcsolódó technológiák azonosítása lesz. Emellett a DS Smith szervezetén belül újonnan létrehozott Innovációs Tanácsnak is tagjává válik.

Fekete Zsolt ismert szereplője a hazai papíriparnak: dolgozott műszaki igazgatóként a szentendrei papírgyárban, korábban az SCA színeiben gyárigazgató volt Nagykátán és Győrött, nevéhez fűződik az úgynevezett disszipatív technológia hullámpapíron való alkalmazásának a bevezetése.

Irányítása alatt a gondolattól a tényleges működésig 10 hónap alatt épült fel Győrben egy ofszet gyár. Felügyeletével létesült egy hullámtermék üzem Romániában, és ő fogta össze a vállalat három országra, majd a DS Smith-nél hét országra kiterjedő tevékenységét. Vezetése alatt a DS Smith magyarországi szervezete megötszörözte árbevételét, és megháromszorozta piaci részesedését.

Szabó Levente DS SmithFebruár 1-jétől Szabó Levente a DS Smith Packaging Hungary új ügyvezető igazgatója. A DS Smith-nél 12 éve dolgozó közgazdász végzettségű szakember számos pozíciót betöltött már a vállalatnál – köztük magyarországi értékesítési- és marketingigazgató volt –; mostani megbízatása előtt a vállalat délnyugati szubrégiós értékesítési-, marketing és innovációs igazgatójaként dolgozott.

 

„A DS Smith Packaging Hungary új ügyvezető igazgatójaként elsődleges célom a növekedési terveink elérése, valamint ügyfélközpontú működésünk továbbfejlesztése. A folyamatosan változó globális helyzet új kihívások elé állít, amelyek érzékenységet és alkalmazkodókészséget követelnek meg tőlünk. Ennek megfelelően a hatékonyság javításának a módjait is vizsgáljuk, többek között új beruházások révén” – mondta kinevezése kapcsán az új vezető.

A cégről

A múlt század negyvenes éveiben még dobozkészítő családi vállalkozásként indult DS Smith ma már meghatározó szerepet tölt be a fenntartható, papírrostalapú csomagolási megoldások gyártása és újrahasznosítása terén. A londoni székhelyű társaság 100 vállalatával 34 országban működik – köztük Magyarországon –, globális szinten mintegy 30 ezer embert foglalkoztat. Magyarországon 8 telephelyen: 4 service centerrel, 1 offset, 2 hullámtermék gyárral, továbbá 1 központi irodával van jelen.