Tíz év alatt legalább ezer induló vállalkozásba kíván befektetni és azokat globális piaci szereplőkké akarja fejleszteni itthon és a régióban a vezető hazai üzletemberekből álló STRT Holding.

Az eddigieknél még nagyobb támogatásra van szükségük a nagyobb kockázatot jelentő korai fázisú startupoknak, amihez az intézményi befektetések mellett a magántőkére is szükség van – jelentette ki Balogh Péter, a STRT(start) Holding ügyvezetője, a vállalkozást bemutató sajtótájékoztatón.
A kellő tőke hiánya miatt ugyanis jelentősen leszakadtak a hazai és regionális kezdő vállalkozások az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek nemcsak a tőkeforrások egyensúlytalansága az oka, hanem a megfelelő tudástranszfer, a piacismeret és a releváns partnerek ismeretének a hiánya is.
A befektető cég nagyszabású tervekkel vág neki az útnak, tíz éven belül már ezer startup befektetőjeként szeretne működni, és tizenöt év alatt egymilliárd euróra emelni a holding értékét.
A cégvezető emlékeztetett a saját korábbi befektető cégének a Baconsultnak a 2015-ös indulása óta eltelt fejlődésre. Az említett társaság, amely beolvadt a STRT-ba, fennállása alatt 45 korai kezdő fázisú vállalkozást karolt fel, amihez 323 millió forint befektetésre volt szükség, ebből mára 1,5 milliárd forintnyi vagyon keletkezett.
„A STRT-ot megalapító társaimmal együtt, különböző pozíciókból, régóta aktív részesei vagyunk a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének. Alapítóink különböző formációkban több, mint 140 startupot inkubáltak, segítettek, aminek tapasztalataiból most készen állunk arra, hogy elindítsuk a saját befektető- és tudástranszfer központunkat” – emelte ki Balogh Péter.
Hozzátette: három területen mindenképpen mások lesznek, mint a többi befektető. Egyrészt nemcsak pénzt adnak, hanem átfogó tudásprogramot is. Másrészt türelmesen állnak a velük dolgozó vállalkozásokhoz. Nem hajszolják őket korai cégeladásba, hanem abban nyújtanak támogatást, hogy minél tovább, minél nagyobbra növekedjenek.
Úgy látja, vállalkozásuk a Magyarországon megszokottnál abban is rugalmasabb és vállalkozóbarátabb, hogy magántőkét biztosítanak a cégeknek. A kontroll helyett pedig az együttműködésre kívánják helyezni a hangsúlyt.
Ilyen profilú induló vállalkozásokat keresnek
A portfóliójukba kerülő startupokat tanfolyamok, workshopok szervezésével segítik, ahol aktuális és odaillő szakmai tudáshoz juthatnak. Ezen túlmenően személyes mentorálást, szakmai anyagokat kapnak, összekötik őket potenciális partnerekkel, ügyfelekkel, de támogatják a startupokat a következő körös tőkebevonásban, és ha eljön a pillanat, akkor a cégeladásban is.
A vállalkozás nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is meg akar jelenni. Portálunk ezzel kapcsolatos kérdésére Balogh Péter azt válaszolta, hogy külföldön elsőként a magyarok lakta területeken keresik az ígéretes startupokat, de úgy látják, hogy a későbbiekben helyi szervezetekre is szükség lesz. A közép-kelet-európai térségben főként dél-keleten és észak-nyugaton kevés a jó modell az ilyesfajta inkubációra.
A társaság célja továbbá, hogy idén megjelenjen a BÉT Xtend piacán is, és ezzel likvid és diverzifikált struktúrában hozzáférhetőbbé tegye az intézményi- és magánbefektetők számára a startupokba való befektetést.
Ennek előkészítéseként a közelmúltban mintegy 30 szakmai angyalbefektető szállt be a vállalkozásba és folyamatban van egy zártkörű nagyobb tőkebevonás is. Ezt követően, várható a cég részvényeinek nyilvános tőzsdei bevezetése is.
Az STRT Holding elsősorban a B2B, az SaaS(szoftver,mint szolgáltatás), az AI(mesterséges intelligencia), az oktatás, a mobilitás, és egyéb technológiai területekről keres korai stádiumú, globális ambícióval rendelkező, innovatív szemléletű startupokat a portfólió bővítésére Magyarországon és a régióban egyaránt. Átlagosan 20-30 millió forintos befektetés mellett, első, vagy korai befektetőként, hosszútávon, 10 éves intervallumot megcélozva terveznek a kiválasztott cégekkel együtt dolgozni.
Az induló csapat
Az eseményen bemutatkoztak a vállalkozás további vezetői is, akik korábban olyan ismertté és sikeressé vált befektetések mögött álltak, mint a Commsignia, a Prefixbox, a BookRKids, a Quantum, a Logiscool, a Salarify, a Talk-A-Bot vagy a Rescan360.
Közülük Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs és a Baconsult társalapítója a marketing területért lesz felelős. Kozma Andrea, aki a CEU InnovationsLab (iLab) alapítója, vezetője volt, azután szánta el magát erre a lépésre, miután a CEU úgy döntött, hogy Budapesten ezt a programot is bezárja. A szakember a STRT portfóliójába tartozó induló vállalkozások mentorálását vezeti.
A Lab.Coop és a Green Fox Academy társalapítója, a SmartWare.tech befektetési partnere, Langmár Péter legfőbb feladata az új befektetők bevonása, illetve a befektetési tevékenység vezetése. Molnár Ádám startupper, technológus a skálázhatóságot segítő információs struktúrák és folyamatok kialakítása mellett a workshopok, közösségi és mentorprogramok aktív menedzsere is lesz.
Az NNG korábbi pénzügyi vezetője, Nagy István a teljes pénzügyi és üzleti adminisztrációért felel. A CodeBerry és a YearCompass alapítója, P. Tóth András feladata pedig a STRT Holding oktatási tevékenységének, illetve a tananyag gyártásának koordinációját, valamint a cég IT infrastruktúrájának létrehozatalát és üzemeltetését fedi le.
„Remélem, messzebbre jutunk, mint a napokban kiválasztott hazai űrhajós jelöltek” – így kommentálta a befektetési és inkubátor vállalkozás terveit, jövőképét Balogh Péter.
