Az idei második negyedévben a meghatározó távközlési szolgáltatások bevételei egyaránt meghaladták az egy évvel korábbit, a piacvezető Telekomnál. Kétszámjegyű volt az eredményességet tükröző EBITDA növekedése is.

Telekom jelentés 2023 II. n.év

A Magyar Telekom közzétette a 2023. második negyedévére és első félévére vonatkozó IFRS szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Az inflációkövető díjemelés pozitív hatása

Az összes bevétel éves szinten 14 %-kal 208,1 milliárd forintra nőtt, ami elsősorban a mobil adatforgalom és a vezetékes szélessávú bevételek erőteljes megugrásának köszönhető.

A trend egyfelől az üzleti növekedést, másfelől a magyarországi előfizetési díjakra idén március 1-jétől a bevezetett inflációkövető díjemelés pozitív hatását tükrözi.

Az idei első félévében a teljes bevétel 13,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszakát, ebben az előbb említett elemek mellett, a rendszerintegrációs és IT bevételeknek az év első hónapjaiban bekövetkezett növekedése is szerepet játszott.

A mobilszegmens bevételei negyedéves szinten 15,2%-kal, 121,3 milliárd forintra nőttek, ami a mobil adatforgalom folytatódó növekedésének és a hangalapú bevételek növekedésének is köszönhető.

A vezetékes bevételek hasonló, 14,8%-os növekedést értek el, ami forintban 67,1 milliárdot jelentett az idei második negyedévben. Ebben elsősorban a vezetékes szélessávú és a televíziós bevételek ügyfélkör-bővülése miatti növekedés, és az inflációkövető díjkorrekció is szerepet jásztott.

A rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevételek 5,1%-kal 19,7 milliárd forintra nőttek 2023. második negyedévében, köszönhetően a magyarországi nagyértékű projektekből származó bevételek növekedésének.

Ezek ellensúlyozni tudták az észak-macedón piacon elszenvedett csökkenést, ami egy jelentősebb egyedi megoldási projektből elmaradt bevétel számlájára írható.

A bruttó fedezet összességében 18,7%-kal 125,2 milliárd forintra javult a távközlési szolgáltatások nagyobb arányú hozzájárulásának köszönhetően.

Javuló eredménymutatók

Az EBITDA negyedéves szinten, éves összevetésben 31,1%-kal 75,9 milliárd forintra nőtt, mivel a magasabb közvetett költségeket ellensúlyozta a bruttó fedezet javulása. Az EBITDA 2023 első félévében éves összevetésben 11,6%-kal 134,0 milliárd forintra nőtt.

Az EBITDA AL éves összevetésben 33,5%-kos bővüléssel 68,6 milliárd forintra emelkedett a második negyedévében, az első félévben pedig 11,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az időszak eredménye a második negyedévben 101,9%-kal, azaz 11,9 milliárd forinttal 23,7 milliárd forintra nőtt. A féléves összehasonlítás 14,1%-kos javulást 35,5 milliárd forintot mutat.

A javulás mögött a magasabb EBITDA és az alacsonyabb értékcsökkenés és amortizáció állt, amely ellensúlyozta a pénzügyi költségek növekedését.

„2023 második negyedévében továbbra is bizonytalanságokkal övezett gazdasági környezetben működtünk, de igyekeztünk a kitűzött céljainkat megvalósítani. A második negyedév végére, 1,3 millió ügyfelünk már a gigabit képes hálózatunkat használta. Mindemellett az előző időszakhoz képest több mint 25%-kal magasabb volt az átlagos mobil adathasználat.

Tovább folytattuk a többéves mobilhálózat modernizációs programot és következő lépésként 60%-ra növeltük 5G hálózatunk lefedettségét.

A jelenlegi makrogazdasági környezet miatti költségnyomás ellenére 2023 első félévében az EBITDA AL 11,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest” – kommentálta a jelentést Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Célkitűzések:

Telekom jelentés 2023 II. n.év