Az IVSZ a szakmai szervezet MENTA konferenciáján jelentette be az idei év Gyurós Tibor-díjasait: az év menedzserét, az év digitalizációs projektjét, az év innovációja díj nyertesét, illetve az év digitális oktatási nagykövetét.
A hagyományoknak megfelelően idén is a Gyurós Tibor-díjak átadásával zárult az idén Siófokon zajló MENTA konferencia első napja. A négy kategóriában meghirdetett díjakkal 2001 óta ismeri el az Informatikai Vállalkozások Szövetsége(IVSZ) a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és vállalkozások tevékenységét.
Az év menedzsere – Kádár Tamás, a SEON vezérigazgatója és társalapítója
Kádár Tamás még egyetemi évei alatt hozott létre egy kriptopénzváltó oldalt egyetemi társával, ennek során találkozott azzal, hogy a kiberbűnözők képesek igen komoly biztonsági intézkedéseket is kijátszani. A csalók felhasználók lopott személyazonosságával és bankkártya adataival próbálták meg visszaigényelni tranzakciók összegét.
Erre kerestek megoldást, de az addig piacon lévő termékek túlságosan bonyolultnak bizonyultak, így elkezdtek házon belül építeni és kifejleszteni egy kockázatelemző rendszert, a későbbi SEON-t, és az ugyanezen a néven létrehozott online csalásmegelőző technológiai startupot. (A cég neve a security online kifejezésből ered.)
A társaság alig öt éve indult, napjainkra több,mint ötezer ügyfelének egymilliárd pénzügyi tranzakcióját vizsgálta át, 50 millió eurónyi potenciális kárt előzve meg ezzel. Idén áprilisban a cég rekordösszegű 94 millió dollár Series B tőkebefektetéshez jutott, a mára már globális fókuszú vállalat Austinban, Budapesten, Londonban és Jakartában is helyi irodával terjeszkedik tovább.
A digitális oktatás nagykövete – Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese
Kölkedi Krisztián szervezetfejlesztési és üzletfejlesztési szakember több saját vállalkozás és startup indításán van már túl, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi Ifjúsági innovációért és Startupokért felelős elnöki megbízottjaként az ifjúsági innováció ösztönzése volt a feladata.
Itt szerzett tapasztalatait hasznosítja jelenleg az Express Innovation Agency-nél melynek a stratégiai vezérigazgató-helyettese. A vállalkozás többek között a digitális oktatás eszközével a tehetséggondozástól a nemzetközi piacig segíti a jövő generációit.
Célja, hogy a digitalizáció, és az oktatás módszereivel segítse elő a hazai innovációs ökoszisztéma paradigmaváltását, már az iskolapadtól kezdve, partnerként támaszkodva a startup-szféra szereplőire, és a digitális szakemberek új generációjára. Munkája nyomán két év alatt több mint 6 ezer fiatal ismerkedett meg digitalizáció, a startupok és az innováció világával, közel 300 projekt indult el, amelyből több tucat kapott befektetést vagy lépett már hazai, vagy nemzetközi piacra – derül ki a zsűri indoklásából.
Az év digitalizációs projektje – FAIR PAY CONTROL
A FAIR PAY CONTROL Zrt. munkatársai olyan, alacsony havidíjért elérhető, innovatív szolgáltatást dolgoztak ki a kintlévőségek kezelésére, amely szakít a klasszikus követeléskezelés módszereivel, és a prevencióra helyezve a hangsúlyt, biztosítja ügyfeleinek, hogy számláikat mindig pontosan fizessék.
A szolgáltatás ötvözi az emberi döntéshozatal szociálpszichológiai mechanizmusait, a professzionális jogi támogatást, a legújabb IT infrastruktúrát, és egyedülálló módon teljes egészében megelőlegezi a FAIR PAY CONTROL-t használó cégek számára a jogi eljárások díjait és költségeit abban az esetben, ha egy kötelezett mégsem rendezné időben a számláját. A szolgáltatás tavaly már elismerést szerzett a 29. Magyar Innovációs Nagydíjon, és elnyerte a Magyar Minőség Háza 2021. díjat is.
Az év innovációja – Medipredict
A Medipredict egészségügyi vállalat szolgáltatása négy különböző szempont integrálásával vizsgálja át a páciensek testét. A vizsgálatok mindegyikében ma még példátlanul nagynak számító adatmennyiséggel dolgozik a rendszer: a genetikai vizsgálat során például mintegy húszezer gén állapotáról készítenek jelentést gépi tanulási algoritmusokkal, mintegy hárommilliárd leolvasott bázispár elemzésével.
A Medipredict másik analízise ötszáz-féle molekula szintjét képes meghatározni a vérből komplex betegségek korai felismeréséhez, de az orvosi kórelőzmény felvételekor is több tíz gigabájtnyi érzékeny adatot rögzítenek páciensenként.