Mélyrepülésben a hazai kockázati tőkepiac, alacsony szinten a vállalkozói tudás és annak a megosztása, gyenge a finanszírozási környezet, kevés a befektetésre szánt magántőke, hiányzik a bizalom a gazdasági környezethez, és a nem túl fényes országimázs is inkább ront a helyzeten. A hazai startupok sikeréhez az átlagosnál jóval több idő kell.

STRT Holding, túl a 100. befektetésen
Forrás: STRT Holding

Ezt a nem igazán rózsás képet vázolta fel az első teljes tőzsdei évét értékelő tájékoztatón Balogh Petya az STRT Holding vezérigazgatója. A társaság, elődcégének korábbi tranzakciót is beleszámítva, 2024-ben már túljutott a 100. befektetésen.

Amit viszont bíztatónak tart a cégvezető, hogy igenis van hazai innováció, ötlet, vannak ügyes agilis csapatok, akikkel innen is el lehet világ élvonalába jutni – fogalmazott.

A jelenleg 3,5 milliárd forint vagyonnal gazdálkodó angyalbefektető életében a 2024-es év pénzügyi szempontból mérföldkő volt, miután első teljes tőzsdei évét zárhatta a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán.

A holding által kezelt vagyon egy év alatt 16 százalékkal nőtt, évközbeni részvénykibocsátásai révén a részvényei darabszáma 14 százalékkal 5 073 028-ra bővült. Az egy részvényre eső saját tőke 595 forintról 701 forintra nőtt, ami 18%-os éves változást jelent. Az egy részvényre eső mérlegfőösszeg 696 forintról 748 forintra nőtt, ami pedig 7,5%-os változást mutat.

A 2025-től már a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványra(IFRS) áttérő vállalat tavalyi mérlegét még a magyar számviteli szabályok szerint állította össze, ennek alapján 22,8 százalékos konszolidált mérlegfőösszeg-növekedéssel(3,79 milliárd forint), valamint 34,5%-os saját tőke növekedéssel (3,5 milliárd forint) zárta első teljes tőzsdei évét.

A Kürt Akadémia oktatási üzletágának októberi felvásárlása mellett tavaly 164%-kal növelte oktatási célú árbevételét (323 millió forint). Az aktív befektetési portfóliócégek száma 2024-ben 82-re emelkedett ennek az egyötöde már nem hazai, hanem francia, amerikai, angol, észt, német, ír bejegyzésű, de részben hazai kötődésű társaság.

STRT Holding, túl a 100. befektetésen

“Büszke vagyok arra, hogy az oktatás bővülése mellett, az adatok alapján a tavaly Magyarországon megvalósult startup befektetések több, mint felében mi voltunk a befektetők, ezzel itthon az egyik legnagyobb startup portfoliókezelővé váltunk” – emelte ki a vezérigazgató.

A technológia-vezérelt és nemzetközileg is figyelemreméltó befektetéseket keresik

A STRT 2024-ben – több száz cég átvizsgálását követően – 32 új társaságba fektetett be. A teljes portfólió értéke egy év alatt 2 milliárd forintról 3,1 milliárd forintra nőtt (+55.61%). A STRT 2024-ban összesen 907,9 millió forintnyi forrást helyezett ki a portfólió cégeknek.

A befektetéseket tekintve a korábban jellemző cél-iparágak (B2B SaaS, Services és Software, B2C Services, EdTech és HRTech) mellett hangsúlyosan jelent meg a MedTech/HealthTech terület, magában foglalva minden orvosi-tudományos befektetést.

“Befektetői szempontból kedvező évnek tekinthető 2024, mivel a piacok általános kiszáradása miatt jó értéken tudtunk beszállni ígéretes startupokba. Az év egyik legígéretesebb területe az egészségügyi és orvostechnológiai szegmens volt, ezekben további potenciált látunk” – mondta Langmár Péter, a STRT Holding befektetési igazgatója.

Hozzátette, ezen a területen 2024-ben 9 új cégbe fektetett a társaság. Megjegyezte még: jót tett a piacnak, hogy a mesterséges intelligencia hatására felgyorsult a szoftverfejlesztés, ami az egyik legfontosabb szegmense a technológia-vezérelt befektetéseknek. Ez utóbbiakat keresi befektetési céllal a társaság, főleg az olyanokat, amelyek terméke a nemzetközi piacokon is kelendő.

A magas befektetési számot és egyelőre az alacsony befektetési összeget preferálják, hogy ezáltal is csökkentsék az egy befektetésre jutó kockázatot. Szívesen hívnak társbefektetőket is a tranzakciókhoz.

Az IFRS más megvilágításba helyezi a céget

A STRT Holding a 2023-ban már meglévő befektetésein, valamint a 2024-ben végrehajtott tőkekihelyezésein közel félmilliárd forint pénzügyileg nem realizált hozamot ért el, ami a 2024. évi nyitó befektetési állományának a 24,23%-a.

Mivel a magyar számviteli szabályok nem teszik lehetővé a társaság befektetési tevékenysége által létrehozott tulajdonosi érték – a nem realizált átértékelési nyereség – szerepeltetését az eredménykimutatásban, így az idei éves jelentésben csak az oktatási terület által realizált árbevételt mutatható ki a konszolidált működési eredményben, mint eredményt képző működési tétel.

Ennek konszolidált értéke a 2024. évben 164%-kal, 323 millió forintra nőtt a tavalyi értékhez képest. Az oktatási tevékenység eredményében a STRT Holding által tavaly ősszel felvásárolt Kürt Akadémia árbevétel és költség számai még csak korlátozottan szerepelnek.

Utóbbi tranzakció ugyanakkor átírja az oktatási profilt, ezáltal ugyanis nem csak a startupokat támogató oktatási programok lesznek elérhetők, hanem szakértőket is képezhetnek már különféle területekre. Ez utóbbiak a nagyvállalati ügyfeleket is érdekelhetik – ezt már Balogh-Mázi Mária oktatási igazgatótól hallhattuk.

STRT Holding, túl a 100. befektetésen

A nemzetközi elszámolási rendszerre való áttéréssel az IFRS átforgatásból előállított, nem auditált kimutatások közül az eredménykimutatásban találhatóak a legfontosabb változások, Ezek már lehetővé teszik a társaság befektetéseinek átértékeléséből eredő nem realizált eredmény bemutatását is. Ez 2024-ben 535,5 millió forintot tett ki, szemben a 2023-as 181,5 millió forinttal (+195%).

A cégcsoport konszolidált 2024-es EBITDA-ja pedig 296 millió forint volt, szemben a 2023-as 23 millió forint veszteséggel, míg adózott eredménye 225 millió forint nyereség volt, a 2023. évi (96) millió forint veszteséget követően. A tájékoztatón kérdésre elhangzott, hogy egyelőre még nem terveznek osztalékfizetést, de a jövőben nem zárható ki ez sem.

STRT Holding, túl a 100. befektetésen

A jövőbeni tervek kapcsán elmondták, hogy még az első félévben lesz egy zártkörű részvénykibocsátás, a befolyó összeget a befektetési tevékenység növelésére kívánják fordítani. Célzást tettek arra is, hogy további részvénykibocsátás mellett szándékukban áll a standard szabályozott piacra lépés szándéka is.