Teljesen új és robottechnikát is használó raktárba vonta össze eddigi, több helyen lévő terméktároló kapacitásait az Euronics. A magyar tulajdonú vállalat 28 ezer m2-es új üllői raktárbázisa mind a fizikai bolthálózatának, mind a januártól megújult webshopjának az igényeit kiszolgálja.

Az omnichannel modellre váltott társaság automatizált raktározási technológiát használó új létesítménye a webes kereskedelemben egyre jobban terjedő, napon belüli kiszállítást is támogatja, amit néhány hónapon belül megvalósíthatónak tart Fazekas Bálint, a cég kereskedelmi ügyvezető igazgatója. Hozzátette: idén januárban újították meg a webshopjukat, azóta 18 százalékkal nőtt a látogatószám, 38 százalékkal az új felhasználó.
A kisebb termékek kiadását árumozgató robotok segítik
A veszprémi székhelyű cég 1,6 milliárd forintból megvalósult beruházása optimalizált, gazdaságosabb és hatékonyabb üzemeltetést tesz lehetővé. A cég eddig két raktárból látta el a hálózatát termékekkel, mostantól azonban minden logisztikai operációt egy helyre összpontosított.
A most átadott létesítményt a folyamatos kapacitásbővülést és a cég növekedését is beleszámolva méretezték. Az üllői raktárbázison mintegy 30 ezer féle összesen 300-400 ezer termék tárolása válik lehetővé. Ez nagyfokú tervezhetőséget tesz lehetővé, és segít felkészülni a kiugró vagy éppen váratlan keresletnövekedéssel járó időszakokra.
Az új raktár korszerű automatizációs megoldásokat is használ, amelyekkel a cég állítása szerint a műszaki piacon elsőként jelentkezik. A kisebb méretű termékek mozgatása, kiadása mesterséges intelligencia által vezérelt, autonóm árumozgató robotok segítségével zajlik.
A raktár QR-kód leolvasáson alapuló automata része ezer köbméternyi termék befogadására alkalmas. Ezzel ma még a raktárban lévő összes áru kevesebb, mint 10 százalékát kezelik, de növelni akarják a robotizált hányadot. A bejáráson elhangzott, hogy az automata rész kapunként és óránként 200 rendelést is képes kezelni, a rendszer négy kapuja így akár napi 800 rendeléssel is elbír.
Az automatizáció 30 százalékkal gyorsítja az áruk összegyűjtését
A robotizációval időt és emberi munkát, illetve a raktári dolgozóknak fizikai megterhelést takarít meg a vállalat. Az automatizált raktár a napi rendelések gyorsabb előkészítését és ezen keresztül 30 százalékkal gyorsabb kiadást is lehetővé tesz.
A cég az előnyök közé sorolja, hogy mivel minden áruforgalom egy helyre összpontosul, ez rövidebb rakodási időt, jobb fajlagos fuvarköltséget, és a szállítójárművek jobb kihasználtságát is jelenti, a nagyobb rámpaszám pedig dupla annyi kamion fogadására teszi alkalmassá a raktárbázist. Mindezek összességében érezhetően csökkenthetik a logisztikai költségeket.
„A ma megnyitott raktárbázisunk végső soron minden érintettnek, a cégnek, a vásárlóinknak, a beszállítóinknak és a munkatársainknak is jelentős hozzáadott értékkel bír. Növekedési stratégiánk fontos eleme a digitalizálás és automatizálás. A múlt évünket minden eddiginél nagyobb, 71 milliárd forintos árbevétellel, 11 százalékos forgalomnövekedéssel zártuk. A megnövekedett volumenű értékesítés pedig megkívánja e modern rendszerek használatát”– emelte ki a megnyitón Fazekas Bálint.
A magyarországi Euronics mögött a Vöröskő Kft. áll, amelyet 1989-ben alapítottak, tulajdonosai magyar magánszemélyek. A cég 2001 áprilisában csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz, amelyhez 36 országban több mint 8 800 üzlet tartozik. A magyar Euronics több, mint 1 100 dolgozót foglalkoztat, országszerte 64 áruházzal rendelkezik. A társaság külpiaci terjeszkedést is tervez, de erről többet a kereskedelmi ügyvezető egyelőre nem kívánt elárulni.
